Egy átlagos, beszélgetős rész után vagyunk, kellett is a múltkori izgalmas rész után, mármint lopakodás, betörés volt, azért az ember kapart, hogy ne Kabuto érjen oda előbb, hát most odaért…

… a csapat. Sai szép kerekre nyitotta a szemeit, majd elővette a hamis mosolyt és hazudott, mint a vízfolyás, de Naruto megrángatta aztán magához tért és kitálalt nekik. Yamato megkötözte(fázta), hogy ne meneküljön sehova.

Megtudjuk Sai érzelemmentességének okát, illetve elkezdik fejtegetni, hámozgatni a múltat és elvileg van egy furcsa tréning Danzou „Gyökér”ANBUinál, ahol a cél, hogy minden érzelem kimenjen a fiatalokból. Hát ez Sainál kicsit furcsán sült el, majd később biztosan lesz még jelentősége, egyelőre fekve maradt a dolog.

Naruto szép kis monológjával zárul az epizód. Furcsamód felveszi ő is azt a furcsa mosolyt, és haláli nyugalommal kijelenti, hogy ha darabokra tépik, akkor is visszaviszi Sasukét Konohába, mert ő az egyetlen, aki őt elismeri, és ezért tekinti barátjának, természetesen Sai ezt ellenezné, mert találkozott Sasukéval és tudja milyen sötét szándékai vannak.
A következő részektől érdekes lesz szerintem, meglátjuk majd, én várom nagyon.

Jelenleg 1 darab kommentár

kicsit laposabb resz volt, de legalabb informaciokkal teli. az elkovetkezo par resz hozza majd meg igazan a shippuuden erzest. varom.

Szólj hozzá!

Név: *

Jelszó:

E-mail:

Honlap:

Kommentár: *

xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.