Történetünk folytatódik. Bud bekerül a baseballcsapatba, azonban feltételhez köti a szereplését, csak Mannyval hajlandó együtt játszani, ezáltal kényszerítve az edzőt, hogy válasszon saját lánya (Chrissie) és Bud között. Ez bizony egy elég kellemetlen helyzet, ahol valaki biztos rosszul jár. Természetesen nem csak egy bonyodalom van, vajon hogyan alakul Bud és Chrissie kapcsolata? Mi alakul ki Kelly – a bombázó lány és rámenős lány – és Bud között, valamint milyen hatással lesz ez Chrissiere? Olvassátok el és megtudjátok.A történet szép folytatása az első kötetnek. Hasonló felépítés, ám mégis eseménydúsabb cselekménnyel állunk szemben, ami feltétlenül pozitívum. Több bonyodalom, több fordulat és végre alakul valami a szerelmi szálon is. Valamint remek húzás volt Chrissi apját pótapa és támogatóként beállítani Bud számára.
Hiroka rajzolásai még inkább fel lettek töltve erotikával. Ezt már a borítóból is sejthetjük, hiszen rajta csücsül a 18+ jelzés. De hogy ne ragadjunk le a gyönyörűen megrajzolt melleknél és a formás női illetve meglepetésszerűen felbukkanó férfi idomoknál, beszéljünk kicsit az arcok rajzolásától. Már az első kötetnél is említettem, hogy remekül ábrázolja az érzelmeket. Nos, erre még rá tett egy lapáttal a néhol túlzó, elnagyolt ábrázolásokkal. Ezekkel természetesen fokozta a jelenetek humorosságát is, de legfőképp az érzelmek kimutatása lett erőteljesebb.
Ügyes húzás, hogy a karakterek változnak. Ez alatt most főleg Chrissie új frizuráját értem, ami teljesen megváltoztatta a megjelenését. Bud perverziója megmaradt, viszont kicsit nagyobb hangsúlyt kaptak a gondolatai, érzései. Jobban megismerhetjük Chrissie apját, ezzel is egy új személyiség kerül a történetbe és remekül illeszkedik bele apáskodó ám mégis jópofa személyiségével.
Összességében méltó folytatása az első résznek, sőt, állítom, hogy bőven túl is szárnyalja azt. Erőteljesebb érzelmek, több esemény, több erotika, talán így lehet jellemezni ezt a kötetet. Aki szerette az első kötetet az valószínűleg ezt is kedvelni fogja, aki pedig még nem olvasta az elsőt, tegye meg, hiszen fokozatosan, egyre jobban elmélyedünk a sztoriban.
Kapcsolódó bejegyzések:



