Egy újabb érdekes anime került a tavaszi szezonból a listámra, Blassreiter, (ブラスレイター ), egy sci-fi, mecha stílusban elkészült anime, amely egy kedves ismerősöm szerint effektorgia és mindenképpen "meg kell nézni" kategóriás. Hát megtettem és nem csalódtam benne, ugyanis nekem is nagyon tetszik a grafikája, ha a történet maga nem is lesz kiemelkedő, mert biztos vagyok benne, hogy ilyesmi van már.

Gerd Frentzen, egy volt motoros, aki egy balesetből adódóan tolószékbe kényszerült és nem versenyezhet. Végre kikerül a kórházból hosszas betegeskedés után és a szíve rögtön a versenypálya felé vonzza, ahol találkozik egy nővel. Ajánlatot tesz, ha beveszi a kapszulát képes lesz újra járni és motorra ülhet, de van pár "mellékhatása".

Közben másik szálon megismerkedhetünk pár furcsa, hipererős és gonosz robottal is, akik kegyetlen módön gyilkolásznak, vagdosnak, gyorsan mozognak. Hát ez a mellékhatás Gerdnél is, ugyanis a rész végén megjelenik motoron és lekaszabol pár ilyen kis robotocskát, miközben ő is ilyen szerzet. Természetesen motoron érkezik, menő bemutatkozó minden ami kell.

Még nem bontakozott ki rendesen a történet, van pár dolog, amit egyelőre nem érthet a néző, de idővel szerintem szépen minden re fény derül és akkor összeáll egy jó kép róla. Várom a folytatást...

Jelenleg 0 darab kommentár

Szólj hozzá!

Név: *

Jelszó:

E-mail:

Honlap:

Kommentár: *

xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.