Az emberiség kénytelen volt elhagyni a Földet, sőt az egész tejútrendszert. Főhőseink Thor, és ikertestvére Rai egy Juno nevű kolónián él. Amit tudni érdemes az emberek jelenlegi életéről az, hogy mindenféle életkort hosszabbító eljárással is maximum 50 évet élnek. Ezáltal az emberek korábban érnek, a gyerekkor szinte teljesen megszűnik. Thor egyértelműen erősebb, mint Rai. Mindig, mindentől megvédte, neki jutott a báty szerep mindaddig, amíg egy nap szüleiket holtan nem találják otthonukban. Jóformán idejük sincs felfogni mi történt, hiszen hírtelen felfegyverzett alakok jelennek meg és altatógázt juttatnak a szobába. A következő kép egy ismeretlen környezet. Mindenhol zöld növényzet, kék ég, az ikrek még sosem láttak ilyet, hiszen ilyen csak a Földön létezik. De ez nem a Föld, ez a Chimera, a börtönbolygó, ahol csak a legerősebb maradhat életben. Hiszen mind a növények, mind az ott lakók vadásznak egymásra, mindennapos harcot vívnak a túlélésért és a reményért, hogy szabadulhatnak erről a borzalmas bolygóról. Azonban ennek csak egy lehetséges módja van, ha Jyu Oh-vá, a bolygó urává válsz. Miért kerültek oda az ikrek? Mi fog történni velük? Meg tudják tartani az emberségüket ilyen körülmények között? Nézzétek meg és megtudjátok.Az értékelés folytatása »




Erdekes tortenet, en ilyen jellegu animevel meg nem talalkoztam (nem volt nehez nem talalkozni), a leiras jo lett, hat nem tudom megnezzem-e, mert az orrokat rondan rajzoltak! :D