Hűha. Komolyan kezdek aggódni, hogy hova fog jutni az anime perverzitási szintje. Figyelem, a továbbiakban csak 18 éven felüli olvasóink tartsanak velünk.

Természetesen most is azzal indítunk, hogy kedves Chizuru épp ébresztgeti kedves főhősünket. Kivételes még ruha is van rajta, extraként pedig fényes reggelit is készített. Ahogy az várható, az étel ehetetlen, hiszen Chizuru nem éppen otthonos a házias dolgokban, de sebaj.

Felbukkan ismét Ezomori, aki Chizuru bátyjának köszönhetően olyan magazinok birtokába jutott, amikhez nem kellett volna. Előadja az áthelyezett diákot, majd a szeretőnek nézett osztálytársat. Ezzel persze szinte kihívja Chizurut, majd miután kiderül a turpisság, szegény báty ismét csak a gyengélkedőre kerül egy pad által.

Hogy harcolhat két lány egy fiú szívéért? Természetesen az ebéddel. Tipikus jelenet, két csaj, két ebéd és egy fiú. Ahogy az lenni szokott, egyik étel sem fogyasztható, így az erőltetett betömésük elég hamar a gyengélkedőre juttatják Koutát, többször is.

Majd jöjjön egy kis meglepetés, hiszen feltűnik egy fiú és egy lány, akik láthatóan nem éppen emberiek és ráadásként még meg is támadják szegény Koutát és Chizurut. Természetesen ezt is főhősünk szívja meg, de utána következő ápolás azt hiszem teljes mértékben kárpótolhatja a sérült fiút.

Az epizód legdurvább jelenetét pedig a végére tartogatták. Kouta leszidja Chizurut és a büntetés: fenekelés. Ahogy a nem éppen szégyellős lánytól megszokhattunk már, neki ez ellen semmi kifogása, sőt, kéjesen borul le az asztalra, majd tolja le bugyiját büntetés céljából. Nem is mondanék semmi többet, ez már majdnem hogy a hentai határait súrolja. De hat emiatt is kedveljük.

Jelenleg 2 darab kommentár

Veszelyes egy resz volt az biztos.. fekudtem tole.

Spank me moar!! Félelmetes sorozat :D :D :D

Szólj hozzá!

Név: *

Jelszó:

E-mail:

Honlap:

Kommentár: *

xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.