Főhősünk, Youko Nakajima, szörnyű álmot lát, már sokadszorra, ám mégsem törődik ezzel. Youko furcsa lány, hiszen felmenői japánok, hajszíne mégis vörös színű. Tanárai, diáktársai és még szülei is megvetik ezért, és folyamatosan utasításba adják számára, hogy festesse be. Azonban Youko osztályelnök és látszólag mindenkivel jóban van. Kedves, segítőkész, ez azonban csak látszat. Valójában egyszerűbbnek érzi mindenkinek való hízelegést, mintsem azt, hogy kiálljon magáért, barátaiért, vagy szimplán az igazságáért. Ő maga sem látja be, de valójában nem foglalkozik senkivel, csak önmagával és azzal, hogy mindenki szeresse, így biztosítva maga számára nyugodt életet. A mai nap azonban más, egy szünetben egy furcsa, szőke hajú alak tűnik fel, aki egyszerűen felségnek szólítja a mit sem értő leányzót. Mivel nagy veszélynek van kitéve, a férfi felajánlja védelmét, amit végül is Youko elfogad. Erre szüksége is lesz, hiszen rémálmai hamarosan valóra válni látszanak. Egy hatalmas madárszörny tűnik fel, aki a lány életére tör. A történet azonban még korántsem kezdődött el, hiszen miután sikerül legyőzni az életükre törő lényt az idegen férfi máris magával viszi Youkot, és 2 osztálytársát, egy ismeretlen világba, mely 12 királyságra oszlik. A felszínes és mintadiák Youko egy ilyen királyság uralkodója lesz. Elképzelhető ez egyáltalán? Mi fog történni főhősnőnkkel és barátaival egy idegen világban? Nézzétek meg és megtudjátok. Az értékelés folytatása »




Imádtam ezt a sorozatot és majdnem kétszer is megnéztem volna, hogyha nem lenne olyan mérhetetlenül hosszú és mesélős néha. (ezért néztem másodszor drum'n'bass kisérőzenével:P)
Kár hogy csak úgy abba maradt, ebből szívesen elnéztem volna 100 akárhány részt, mert jól kidolgozott volt a fantasy világa, 12 országban sok minden történhetett volna még, de hát ennyi volt... :(