Egyre izgalmasabbá válik a történet, nekem eddig egyik nagy kedvenc ebben a szezonban, most már bátran állíthatom, főleg ezután a rész után.Malek beveszi a kapszulát. És nem is kicsit lesz erős Amalgam tőle. Nagyon jó a designja. Először természetesen barátja, Johann ”gyilkosaihoz” vezet. A srác egy kicsit maga alá pössent, amikor meglátja Maleku elszánt arcát, meg a Demoniac jelét, ami ugye már nem az általuk rajzolt kis csúfság, hanem véresen komoly. Az egyik srác fejét összenyomta, a másiknak beletömte a szájába az üdítős flakont, a harmadikkal már nem emlékszem, mit csinált, de gondolom vele sem volt könyörületes.
Közben riasztották a jófiúkat, hogy új Amalgam van, meg Blue is feltűnt, két legyet egy csapásra gondolták. Mesterlövész is volt, de Amanda elé állt a második lövésnek, mert felismerte a maszk mögött fogadott testvérét. Bluet, aki megsebesült, Malek elviszi, egyelőre megmenekültek. Érdekes nagyon. Remélem jó lesz a folytatás is, de miért ne lenne jó?




pont a lenyeget hagytad ki a reszbol. hiszen kiderult, mik is az amalgamok, ki a blassreiter. ne mindig csak az akciorol irj :P
mellesleg egyre jobb lesz ez az anime. eddig azt hittem, hogy sablonos lesz, de kezd beindulni.