Az őrült Angel Brigade kalandjai folytatódnak, a már megszokott módon. Igazából teljesen felesleges lenne belemenni a második szezon elemzésébe, hiszen ugyan olyan, mint az első, beteg. Történetről ugye már az első szezonnál sem beszélhettünk, nos ez csak folytatja azt. Lényegében akár egy évad is lehetne. A rajzolás talán kicsit szebb lett, hiszen ez már egy évvel későbbi kiadás, valamint a zenék is nagyobb szereppel bírnak. Egy kicsit kevésbé elmebeteg a cselekmény, de azért egy-egy poénnál itt még jobban fogunk sírva nevetni, kegyelmet kérve. Akinek az első évad tetszett, ebbe is nyugodtan vágjon bele. A színvonal maradt.Az anime adatlapja »



