Egy kicsit elmaradoztunk a Naruto közléséről. Ez nagyrészt az én hibám, de kolléga is lusta, mert írhatott volna róla, de az én dolgom... csak nekem meg más dolgom volt. Mindenesetre egész jó kis fejezet ez, ami kibontakozni látszik, lesznek itt még komoly harcok szerintem.Asuma épp jelent, hogy megint letámadtak egy Tűz Országbeli falut, teljesen lerombolták és mindenkit megöltek. Ez nem jó jel sajnos, mert Tsunade is könnyedén rájön, hogy valaki nagyon akar valamit és könnyen beleeshet a csapdába Konoha is. Megismerhettük már részben ezt az új ellenséges csapatot, akik nagyon erősnek tűnnek és gonoszak.
Narutonak is akad egy kis gondja, mert Sora nem az a kedves gyerek és szépen beleköt először Kibába, majd Choujiba, amiből egy jó kis verekedés bontakozik ki, amit Asuma és Shikamaru oszlatnak fel, majd elmennek békevacsorázni. Ezek után pedig edzésbe lendülnek a széltechnikások és Asuma technikáját próbálják elsajátítani az éj leple alatt, miközben egy másik helyen pusztít megint a gonosz banda.
Kíváncsian várom mikor csapnak újra össze. Ja, és ezentúl elvileg rendesen lesz Naruto közvetítés is, maximum pár nap csúszással.




azert eleg egyszeruen lerendezted ezt az ot reszt. :o