Érdekesen van ez a Bleach megírva, kicsit olyan érzése támad az embernek, hogy emögé tényleg szükséges ennyi ember? Vagy pont azért van összekavarva minden benne? Mióta bírja akármikor levetni Ichigo a maszkját? Mert oké, hogy a Hueco Mondoban jobb az ellátottság szellemi részecskékben és úgy tovább bírta, de itt miben lenne más, mint mielőtt elhagyta a Földet és csak 11 másodperc volt? Érdekes...A harc kiéleződik Hanzára és Ichigora, amire a speciálban is vártunk volna, de nem kaptuk meg. A tükör széttörve is képes fogságba ejteni valakit, és az igazi ereje, hogy rémálmokkal töri össze a lelkét a fogságban szenvedőnek. Ichigot mi mással lehetne gyötörni, mint édesanyjával, illetve a halála körülményeivel. Sikerül is egy darabig, de ő jobban ismeri annál az anyukáját, hogy holmi illúziónak bedőljön, így gyorsan túl is jár Hanza eszén, majd kiszabadul a rabságból. Ami mellesleg nem megszokott ennél az animénél, ugyanis hajlamosak előtte a főhőst félholtra veretni, vagy teljesen holtra, de mindegy, ezt most végre máshogy oldották meg.
Jön a maszk, majd a Getsuga Tenshou és minél több energiát ad a kardnak Hanza, annál jobban nyeli el, míg nem teljesen és szétpukkan "szegény". Eközben új ellenség lesz, amire én személy szerint már számítottam, mert mindig is gyanús volt ez a Kifune-sama. Felváltja a helyét a szétpukkant Hanzának. Az előzetesből ítélve a jövő heti rész igencsak gagyi forma lesz, szóval most semmi akció megint, de a mai bankai-hollow-getsuga tenshou kombó valamilyen szinten kárpótolta Bleach-fan szerkesztőségünket.




uhhazanyját! Énmég nemláttam, de ezért szeretjük!! Mindig hoz vmi újat!! :]