Sekirei (セキレイ), itt az első nyári anime amit én fogok részletezni hetente, hiszen egyszerre 3 csapat is nekiállt a fordításnak. Na de mit is szűrhetünk le az első részből.2020-ban járunk, ahol Sahasi Minato (főhősünk), 19 éves, már másodszor nem jutott be az egyetemre. Épp amikor siránkozik, hogy az élete milyen nehéz és még barátnője sincs, hirtelen szó szerint rázuhan egy titokzatos hölgyemény, akit mellesleg villámokat szóró lányok üldöznek.
Végül is sikerül elmenekülniük, azonban szegény lánynak nincs hol laknia, így természetesen Minato befogadja. Hamar rádöbbenhetünk, hogy a nagymellimádók, illetve a súlyos ecchi fanok imádni fogja ezt a sorozatot, hiszen Musubi (végül csak kiderült a neve) nem a szégyenlős fajtába tartozik.
Persze a két ellenséges lány újra feltűnik, és természetesen főhősünk lesz Musubi partnere (Ashikabi) azáltal, hogy megcsókolja, így feloldva az erejét. Ugyanis ő egy Sekirei, amit egy a tvben lévő férfi árul el. Lényegében annyit tudunk csak meg, hogy ezek a Sekireiek egymás ellen fognak harcolni a partnerükkel együtt.
Mellesleg végül szegény Minatot kirúgják az albérletéből, hiszen itt csak szinglik élhetnek, így elkeseredett keresésbe kezdenek. Zárásként pedig kapunk valami misztikus beszédet, amiből kb. az szűrhető le, hogy aki megnyeri a Sekirei harcot, az istenné válik.
Nem sokat várok ettől a sorozattól igazából. Kíváncsi vagyok ugyan mit hoznak ki belőle, de szerintem csak egy szokásos ecchi-fight anime lesz.




En is ettol felek, hogy egy szokasos ecchi lesz, meg a sok eszeveszett baromsag, amire most nem vagyom, de en is elkezdtem, mert a nyari szezon amugy is gyenge, de a blogot meg taplalni kell valamibol.. :]