Ez is véget ért. Kicsit valahogy mást vártam, másképp képzeltem el a zárást, de lényegében így is rendben van a dolog.

A 11. részben Shinkurou, Yayoi és Benika behatolnak a Kuhouinok területére, ami mellesleg kb. akkor, mint egy kisebb falu. Útjuk egyből a belsőház fele vezet, azonban addig elég sok akadályt le kell győzniük. Első próbálkozásuk azonban mégsem jár sikerrel, hiszen feltűnik az a nő, aki már az apartmanban is lerendezte őket. Hőseink menekülőre fogják, azonban az utolsó pillanatban Shinkurou mégis meggondolja magát.

A záró epizódot kicsit lecsapták. Hirtelen mindenki olyan erős lett, mind Shinkouro, mind Yayoi egyszerűen elrendezte az ellenfelét, akit az előzőekben még csak megütni sem tudtak. Zajlottak nagy beszélgetések, a Kuhouinok vezetője és Shinkurou között, illetve egy még nagyobb, ahol már mindenki ott volt. Természetesen sikerült megtéríteni az öregember gondolkodását és így Murasaki ahelyett, hogy elemenekülne, inkább ottmarad és szembeszáll családja hagyományaival.

A drámai hangulat egy pillanatra megjelenik, amikor is Murasaki bátyja egyszerűen leszúrja Benikát, erre Shinkurounak előugrik a kis beültetett pótcsontja, de szerencsére a gyilkosság előtt meg tudják állítani. Persze végül senkinek sem lett komolyabb baja.

Szép képekkel zárul ez a történet, azonban az utolsó rész után mégis üresség van bennem. Sokkal jobb is lehetett volna, és így visszatekintve az anime nagy része is csak fillernek tekinthető, hiszen a fő dráma az utolsó 2-3 részben zajlott le. Mindenesetre nem bántam meg, hogy megnéztem, hiszen voltak azért kellemes pillanatok. Részletesen értékelés a jövőben várható.

Jelenleg 0 darab kommentár

Szólj hozzá!

Név: *

Jelszó:

E-mail:

Honlap:

Kommentár: *

xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.