Természetesen ezen a rendezvényen is megjelentünk, hiszen nem hagyhatunk ki semmilyen hasonló eseményt (kivétel amikor az ország másik felén van). Ráadásként a helyszín is sokkal meggyőzőbb volt, hiszen Győr nem esik távol tőlünk (~110km).Reggel 8 órára sikeresen ideért th4j`fuN_ és Mokka, gyors köszönés, aztán már pattantunk is be az autóba és indultunk a helyszínre. Mondhatni könnyen odataláltuk, így már jóval kezdés előtt megérkeztünk. Szerencsére a közelben volt egy kellemes pékség, ahol reggelizhettünk (gondolom sikeres napot zárhatott). Kis késés után ugyan, de 10 óra körül be is engedtek minket a helyszínre, ami mellesleg a Krúdy Gyula Gimnázium volt, ahol informatikából érettségiztem (eF`k3_).
Próbáltuk a nagy tömegben megtekinteni a pultokat, de ez sajnos csak futólag sikerült. A kezdeti döbbenet, miszerint a Mangafan pultja nincs meg hamar eloszlott, hiszen csak késtek egy kicsit. Sajnos a program szervezése nem volt 100%-os, hiszen egy nagyjából 2m*2m-es kivetítőn vetítették az AMV-ket. Ez kb. azzal volt egyenlő, hogy senki nem látott semmit, kivéve az első sorban ülőket.
A cosplay igazából inkább mint egy kabaré működött. A szokásos színvonal, teltebb lányok imádnak vékony karakternek beöltözni. A craftmanship végül is még annyira nem volt szörnyű, viszont a performance már megdöbbentő volt. Talán amiatt tűnt ilyen szánalmasnak mert a hangosítás pocsék volt és a szövegből nem igazán hallottunk semmit. Ezektől eltekintve azonban remekül elszórakoztunk, hiszen a szokásos oltogtás ment a banda között.
Kicsit eltérően az eddigiektől, most rengetegszer végigjártuk a pultokat. Mindent megnéztünk kb. ötször, de ez így volt jó. Mellesleg azt jegyezzétek meg, hogy minél több conra mentek, annál többet fogtok költeni. Legalább is ránk ez nagyon igaz.
Összességében szokáshoz híven remekül éreztünk magunkat és kellően el is fáradtunk a con alatt. Olyan 5 óra tájban indultunk haza, mivel th4j`fuN_nak jelenése volt, de ennyi bőven elég is volt. Egyelőre azonban nagyon úgy tűnik, hogy ez volt az utolsó közös conunk, hiszen th4j`fuN_ megy Hollandiába dolgozni, sajnos.
Zárásként pedig a szokásos említés, találkoztunk kedves Andymevel, Nyufival, M@D_FiStel, Luggerianoval.
Valamint vásároltunk is természetesen:
eF`k3_: Angyalok Menedéke 1., Berserk 2., Nana 1. (tudom, hogy lánymanga, de engem érdekel), Rémmetró 1., Ruróni Kensin 1-2, 1db Ichigos figura (csak pici).
th4j`fuN_: Árnybíró 2-8., Berserk 2., Nana 1., Angyalok Menedéke 1., Tűzharcos, 1db Ichigos figura (szintén kicsi)
A fényképek megtekinthetőek itt, valamint, ha szeretnéd őket letölteni a gépedre és úgy végignézni, akkor csomagolt formában is letöltheted.




Nagyonkirály volt!! bankai!!