Nos, belekezdek én is akkor a nyári animékbe, kis késéssel, de ez nálam már megszokott dolog, természetesen az ember igyekszik és próbál rajta változtatni.Natsume Yuujinchou, (夏目友人帳 ), ez lenne az első anime, amit én elemeznék amíg vetítik. Teljesen jó, semmi baj nincsen vele, egyelőre a sztori sem sablonos nekem, szép a rajzolása, inkább a karakterek ábrázolására mentek rá, a környezet, nekem elragadóan hanyag, vagy nem is tudom milyen kifejezéssel illetném ezt a stílust, de lássuk mi történik.
Takashi Natsume, iskolába jár és furcsa szellemeket lát. Találkozik egy macskával, egy ronda, dagadt macskával, aki valami Barátok Könyvét keres rajta (én így fordítanám a Book of Friends-et), és sensei-nek szólíttatja magát, meg át tud alakulni egy szép nagy fehér farkassá vagy rókává, nem tudom eldönteni azt sem. Furcsa szellemek támadják meg, szintén a Barátok Könyvét hajtva.
Később kiderül, hogy ez egy könyv, amelybe a nagymamája, Reiko írta be ezeknek a szellemeknek a nevét, ezáltal megfosztva őket tőle. Két módon próbálják visszaszerezni, erőszakos, szemét módszerrel, mint az első ellenfél próbálta az első epizódban, de aztán végül sikerült megbirkózni velük, valamint egy másik módszerrel, szépen jönnek, megkérik, hogy adják vissza nekik a nevüket. Takashi célja természetesen, hogy az összes lap kikerüljön a könyvből, vagyis mindenki visszakapja a nevét és eltünjenek a Földről.
A második epizódban megismerkednek Dew God-dal, aki rendesen próbálja visszaszerezni a nevét azonban összeragadt egy másik lappal, egy gonosszal, aki megpróbálja erőszakosan elvenni a Barátok Könyvét. Gyors lerendezés, mindketten visszakapják a nevüket és szépen elhagyják az élők világát.
Dew God-hoz hozzánőtt a szívük Takashiéknak, mert érdekes volt, nagyon kicsi teremtés volt, egy síremléknél tanyázott, ahova egy magányos nő mindig járt imádkozni, de aztán a nő eltűnt és végül ezért ment el Dew God is (ha jól értelmeztem). Így aztán a búcsú is fájdalmasra sikerült egy kicsit, de segond, a következő részben majd biztos jön valami új karakter, akin lehet vagy röhögni vagy megszeretni, azt hiszem ez ilyesmi anime lesz. Mindenképpen csak ajánlani tudom megtekintésre. Hozzánk kedden ér el körülbelül az angol fansub, ha tehetem akkor keddenként jelentkezni fogok mindenképpen.




mar az elso resz is tetszett, de igy a masodik utan kijelenthetem, hogy bejon a stilusa. nem porog, nem akar a foldre juttatni a poenokkal, de meg is kellemes a hangulata. nekem elsore a mushishi ugrik be, amihez hasonlitanam. varom a kovetkezo reszeket.