Elnézést, hogy a 2. rész elemzése kimaradt, de teljesen elfelejtkeztem róla. Így most ez a két epizód egyben lesz lerendezve, na de lássuk mi is történet Saitoéknál.Ugye az első rész azzal zárult, hogy elindultak megkeresni a titokzatos elf lányt. Út közben felszedték Siestát, aki Saito miatt indult el, hiszen meghallotta, hogy már szabad, így nem foghatta vissza magát. A tündér megtalálása nem volt komoly feladat és arra is hamar rádöbbenünk, hogy a lány valóban akkora mellekkel rendelkezik, mint ahogy arra Saito emlékezett. Természetesen ebből sok vita, humoros helyzet keletkezik.
Közben Louisét és Siestát sikeresen megtámadja a titokzatos nő, aki már a korábbiakban is feltűnt, azonban most kicsit nagyobb sereget vonultat fel. Egy bizonyos másik semmi mágiá használót keres. Egyértelmű, hogy Tiffania (az elf lány) az, de hát nem esik le senkinek. Megy a harc, aztán Louise eldönti, újra megidézi a szolgálóját. Természetesen újra Saito jelenik meg, így már ismét egy párost alkotnak.
A harmadik részben lényegében nem történik semmi, Saito Chevalier lesz, így új nevet kap, pontosabban Saito Chevalier De Hiraga. Emellett újra feltűnik a titokzatos támadó, a neve is kiderül, de megjegyezhetetlen és egy királlyal beszél. Gondolom a továbbiakban ők lesznek az ellenség.
Zárásnak pedig visszatérünk az akadémiára, ahol megünneplik Saito lovaggá ütését, szokásos zárás.



