Ez itt pedig az az anime, aminek a maradék 10 részében nem hinném, hogy akció nélkül maradunk, főleg azért nem, mert már két rész óta itt ütik egymást a jónépek, mint a répát, nagyon kemény lesz, ha ez így folytatódik, és szerintem fog, már csak az opening alapján is.Sasha kicsit beszélget Amandával, nem igazán jutnak közös nevezőre, de úgy néz ki, hogy azért meglesznek egymással. Egyszer csak meg megjelenik Hermann, elkapták szegényt Xarginék és Amalgamot csináltak belőle, de még bírta egy kis ideig és bement Amandához, sikerült beszöknie valamilyen papféleként, de aztán mikor beszélgetett a lánnyal átalakult és elkezdett mindenféle ökörséget csinálni.
Egy piros kis csúfság lesz belőle, olyasmi, mint Blue, csak ez most Red, motorja is van, meg minden, és mivel a három erős hajó távol van egy elterelő hadműveleten, pár kis kicsi robot próbálja meg kilőni, de nekik természetesen nem sikerül. Amanda is utána ered, de szerintem ő úgysem lőné le, mert mégis csak ő Hermann, akiről azt hitte meghalt.
Érdekes dolgok lesznek itt még, de ezt már említettem. A következő részt itt is kollégám fogja elemezni, a már említett okok miatt (szabadság, egy hét...), de szerintem örülni fog neki, mert ilyen részek után öröm ezekről írni, meg az ember még egyszer átéli.




ez a blassreiter egyre jobb, az elején nem tetszett, de most, hogy kezd bepörögni nagyon jó már. remélem így folytatják.