Csak szépen megfontoltan, de dolgozom le az elmaradásokat. Most jöjjön a Naruto, ami eddig a legjobb a pótlások alatt. Ebben nem tudok csalódni úgy érzem. Volt dolgunk egy speciállal a múlt héten, amikor nyaraltam, na meg az eheti epizód, így egész pontosan három részről szól az elemzés. A téma nem változott, szóval úgy érzem nyugodtan lehet írni így egyben róla.

Még mindig Konoha elpusztítása a cél, azonban ezt az ifjú konohai titánok visszaverik. Sikerül minden ellenséges elemet likvidálni, elviekben. Naruto végre összeszedte magát és legyőzte a csókos nénit, nagy siker, mert már elég sokat szenvedett vele. De aztán rájött, hogy a hajában van az erő és testcserével tudja váltogatni a technikákat. Azuma sensei kiszabadult a fogságból és „legyőzte” ellenfelét, így Kazuma már nem látta hasznát a Fényszoró hadműveletnek, az is befuccsolt.

Mivel épp Sorával volt elfoglalva, úgy döntött őt használja fel. Illetve nem most döntötte el, csak a tudtára adta, hogy mi történt. Elmesélte neki, hogy amikor a Kyuubi megtámadta Konohát, akkor a belőle kiáramló gonosz, vörös chakrát befogták és próbálták egy ál-Junchirikibe zárni, és ez nem más, mint Sora, a saját fia, mert azt meg elfelejtette neki megemlíteni, hogy az ősz hajú faszi a pásztorbotjával, nem más mint Kazuma, Sora apja.

Sorából kezd előbújni az ál-Kyuubi, ami nem szerencsés, mert Yamato nem tudja visszafogni, mivel nem hordja az első Hokage nyakláncát. Naruto az egyetlen aki le tudná állítani, próbálkozik is, de belőle is kezd előjönni. Elő is jön, de most valamiért ellene sem használ Yamato technikája. Szerencsére ő legyőzi magában, de Sora még nem tapasztalt, neki nem megy olyan könnyen. A következő részben folytatódol kettejük „harca”.

Egyébként eléggé erőteljes ledöbbenések voltak ebben a három részben, kiderültek dolgok, amire az ember számíthatott, ha egy kicsit kombinálós forma. Nem rossz ez így, sőt kifejezetten jól kitalálták, tetszik.

Jelenleg 1 darab kommentár

igen, de megint kimaradtak a nagy harcok. siman jo lett volna egy kyuubi vs kyuubi, aztan utana visszaalakulhatott volna naruto :|

Szólj hozzá!

Név: *

Jelszó:

E-mail:

Honlap:

Kommentár: *

xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.