Ez az anime bizony azt hozza, amit már pár epizód óta sejteni lehet. Sok-sok harcoló lányt, egy szerencsétlen balek köré gyűlve. Figyelem, tipikus háramanimével állunk szemben.Nagy vonalakban arról van szó, hogy 3 rész alatt, 2 új lánnyal bővült Minato repertoárja. A 4. részben felbukkan egy szellem, aki talán mégsem annyira szellem, hiszen rátámad Musibira, de csak elterelés gyanánt. Közben természetesen ő, azaz Matsu, rámászik főhősünkre, hogy tegye már őt is a Sekireiévé. Elsőre nem sikerül a próbálkozása, azonban éjjel egy hirtelen lerohanással ő is megkapja a szárnyait.
Máris az 5. rész felénél járunk, ahol Minato különös álmot lát. Egy lány elég erőteljesen kijelenti, hogy meg fogja ölni. Mint később kiderül, ez a bizonyos lány a 9. számú Sekirei, más néven Tsukiumi.
Természetesen felkeresik az új lányt, aki tipikus tsundere karakter. Lázad, nem akarja elfogadni, hogy őt egy ostoba Ashikabi irányítja majd, így kitűzi célul maga elé, hogy megöli gazdáját. Közben feltűnnek a villámokat szóró lányok, akik egy kis ima után elég erőteljes támadást indítanak Tsukiumi ellen. Természetesen Minato menti meg, majd ezután már örömmel válik a Sekireiévé.
A szereplőket nagyjából sikerült megismernünk, hiszen az opening alapján nem lesz több háremtag, így talán végre beindul a történet is. Hiszen most kezdődik a harc, mivel az összes sekirei megkapta a szárnyát. A csaták eddig is látványosak voltak, szóval azt hiszem ezzel nem lesz gond.



