Tifa újra feltűnik és teljes mellbedobással köszönti Saitot, valamint az akadémia lakóit.

Valahogy úgy érzem teljesen felesleges kitérni az epizód részleteire, hiszen egy momentum játszódik le. Tifannia próbál beilleszkedni, ami természetesen a fiúknál elég egyszerűen megy, azonban Beatrice hercegnő nincs kibékülve azzal, hogy kedves elflányuk folyamatosan kalapot visel (fülelrejtés projekt) és ezzel nem adja meg a kellő tiszteletet számára.

Tifa megunja ezt, így az egész osztály előtt leveti álarcát és megmutatja, hogy ő bizony félig elf. Beatrice azonban nem hogy megdöbbenne ezen, inkább gyorsan lezavar az eretnekvizsgálatot. Természetesen Saito közbeavatkozik, valamint Ondine lovagjai sem maradhatnak ki a csatából, ami lényegében Beatrice testőrsége ellen folyik.

Szegény Louise elég depressziós, hiszen Saito mostanság alig foglalkozik vele, így miután sikeresen felébresztik a hangos csatával kedves álmából (melyben épp álmai csókját élné át) durcásan levonul az udvarra és egyetlen varázslattal semlegesít mindenkit. Ennyire még sosem tetszett Louise ereje.

Minden szép és jó, de a cselekmény még mindig sehol. Remélem nem szándékoznak fillerezni pár részt, aztán megint az utolsó két részbe beledobni a cselekményt.

Jelenleg 0 darab kommentár

Szólj hozzá!

Név: *

Jelszó:

E-mail:

Honlap:

Kommentár: *

xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.