Közös megegyezés alapján ez egy nagyon beteg rész volt, főleg az új szereplőnk, akivel hamarosan megismerkedhetünk.Természetesen feltűnik egy újabb gonosz, aki a másik gonosz boszorkány szolgálatába áll, de csak azután, hogy megszöktette egy béka a börtönből. Az események nem állnak meg, máris Londonban találjuk magunkat a Tower Bridge-en. Ezt egyébként szeretem az animében, hogy valós európai országok városainak nevezetességeit megjelenítik.
És ha, Soul és barátai feltűnnek Londoban, akkor természetesen az új gonosz is odakerül valamilyen véletlen folytán, de ennek mi örülünk, mert ha a gonosz nem Londonban lenne, akkor valószínű ez az anime egy baromság lenne. Az első természetesen ki más lehetne, mint Black Star, ő veszi kezelésbe az emberünket, de sajnos az új fegyverét mindössze 10 másodpercig képes használni, így ő kiesik a küzdelemből hamar. A felelősség Soulra hárul. Egyébként ők részt vettek egy tréningen Stein doktornál, amitől elvileg jobb lesz az egyensúly kettejük között, de nem volt valami sikeres, mert Soul félvállról vette csak.
Az izgalmas küzdelem után a gonosz majdnem magával rántja Makát a vízbe, de aztán Black megmenti őket, majd a farkas a vízbe zuhan és megfagy a Temze folyóban. Majd szépen elsüllyed, mint DiCaprio a Titanicban, tisztára olyan hangulata volt...




nofuture. ez egy idióta, imádom :D