Lassan, de biztosan, most már látom a bepótolni valók végét. Többek között végre sikerült bepótolni 4 részt a Natsume Yuujinchou-ból. Ennek örülök, mert elég nyögvenyelősen ment.Alapjában véve nem rossz anime ez, csak nekem kicsit lapos, meg nem pörögnek annyira az események, kicsit hülyén is vannak megoldva, meg már unom a rondábbnál rondább karaktereket. Nem tehetek róla, ez van. Amúgy a rajzolás meg nagyon tetszik, nagyon jó stílus szerintem, csak elég gagyi hozzá a történet.
Továbbra is zajlik a nevek visszaadása, ugyanúgy változatosan. Hol az erőszak az úr, hol az intelligens kérések. Közben mindig találkozhatunk valamilyen szereplővel, aki Natsume szívéhez nő, vagy inkább a karakterek szíve nő Natsuméhez.
A legutóbbi részben például egy rókalány tűnik fel a színen. Van két szörny, akik nem viselik el az erdőben, mert szerintük nem illik oda és nem akarják, hogy ott éljen. Folyton ütik, verik szegény lányt, de egyszer Natsume megmenti. A kislánynak ez nagyon tetszett és mindig Natsume után futkoz, de sosem meri megszólítani. A fiú persze mindig látja, de nem nagyon foglalkozik vele. De aztán az egyik nap a lány ruhát ölt és bemegy a városba, furcsa dolgokat lát, csodálkozik mindenen, végül megtalálja a fiút és együtt sétálnak tovább.
Történtek még érdekes dolgok a négy rész alatt, a kedvencem Nyako-sensei átváltozása lánnyá, de mást nem is nagyon említenék meg, mert tényleg nem az az eget rengető anime. Innentől természetesen igyekszem részenként jelentkezni, mert úgy néz ki tisztázódnak a dolgok, de nálam semmi sem biztos, sajnos.



