Az imént beszélgettek eF`k3_ kollégával és megállapítottuk, hogy ha egy részt rendesen szeretne az ember elemezni, boncolgatni, akkor oldalakat kéne róla írni. Ez mind szép és jó, csak kinek van arra ideje?Tömény nagyon, egyszerűen annyi esemény van, hogy győzze az ember fia megjegyezni. Komolyan mondom, mire a rész végére érek, már nem tudom mi volt az elején.
Suzaku megőrült teljesen. A fejébe vette, hogy ő most kemény lesz és szépen a Hetedik Lovag szintjéről egyszerre átlép az elsőre. Ezt szó szerint kiköveteli, majd egymaga indul megölni a császárt, vagyis Charlest, mert úgy néz ki, hogy Schneizel akarja átvenni a hatalmat. Az Első Lovag természetesen a trónfosztott császár segítségére siet, nem is véletlenül viselő az Első nevet, mert akkora kardja van, mint maga Suzaku háromszor, meg erős is. Eléggé egyesélyes a küzdelem végkimenetele.
Zerot kijelentik halottnak, teljesen elpártol mellőle a Fekete Lovagrend, szinte csak Kallen hisz benne még mindig, de az ő szava nem sokat ér a sok férfi mellett. Tehát Zero hivatalosan is halott, ami természetesen nem igaz, épp Charles zi Britannia elfogására készül. Mint tudjuk, nem használ ellene sem Geass, sem golyó, sem kés, se semmi, Lelou kiokoskodik egy tervet. Bezárja a saját világába a volt császárt, természetesen ezzel ő is ott ragad, de ez még egy plusz büntetés is neki. Ezzel elvileg Lelou is kivette magát a világ történéseiből, de azért ne szaladjunk még annyira előre, valószínűleg még azért kapni fog szerepet, ha már ő a főszereplő.
Nagyon tömény részek lesznek ezek, ami még maradt, izgatottan várjuk őket!




csavarok, csavarok és csavarok. nagyon durván bonyolítják a dolgokat, de hát ez így tökéletes.