Lényegesebben több információt közölt ez a rész és nem volt olyan misztikus hatása, mint az elsőnek, de talán jobb is. Megtudhattuk, hogy azok a furcsa "szellemizék" a Personák, nem mindenkinek van, de Shinnek és bátyjának például igen. Valamint vannak olyan emberek, akik azt akarják, hogy ne legyen mindenkinek Personája és üldözik őket, erre is láthattunk példát ebben az epizódban. Jelenleg két szálon folyik a cselekmény, az egyiken követhetjük Shint, iskolában van, új barátokra tesz szert, éli életét, másikban pedig bátyjuk dolgozik.Tehát Shin hazaért éjjeli sétájából hulla fáradtan, végig is alussza első iskolanapjának felét, ugyanis ebéd időben keltegeti egyik osztálytársa, Megumi. Aztán Takouro egy srác, aki ráveszi őt a "shadow extraction"-re, ami előhozza belőlük a Personát. Este pedig elmennek egyet szórakozni és megjelenik pár nem szeretett ismerős és rávetik magukat Megumira. És pont itt fejezték be...
Eközben az idősebbik testvér dolgozik és megint megjelent a történetben a fekete toll. Épp az autóval mentek egy hídon, amikor meglátott egy lányt, ahogy a hídpilléren állt, utána meg csak repked a toll, érdekes jelenet, mondhatni misztikus...
Várom a következő részt, még több izgalom lesz? Ki tudja, majd kiderül.



