ClannadAkinek olvastam már a véleményét pont az ellenkezőjét gondolja erről az animéről. Ugyanis a történetnek két meghatározó jellemvonása van: a humor és a dráma. Ezek úgy az első 5-6 részben még megfeleződtek, de a történet kezd átbillenni a drámai oldal felé. És ez az, amiben én nem értek egyet. Egy jó kis humoros animének indul, amit szeretek. Szeretem a drámát is, de itt szerintem sokkal jobb lenne humorosan befejezni a történetet. Bár még megtörténhet akármi, hiszen a lehetőségek nyitottak, nem ismerem a történet végét.

A történet főszereplői Okazaki, Nagisa és Fuko az én szememben. Több szereplő is van, aki nagyobb szerepeket kap, mert itt aztán tényleg olyan a felállás, hogy sok karakter jellemvonásait megtudhatjuk, de ez a három szereplő, aki a középpontban van. Okazaki megismerkedik Nagisaval, elkezd vele beszélgetni, jóban vannak, barátok lesznek, stb. Később megismerik Fuko-t, aki végülis egy szellem, mert a teste kómában fekszik egy baleset miatt a kórházban. Fuko testvére Ibuki sensei, aki az iskolában tanított, de nem emlékszik a húgára, így Fuko akcióba lendül és elkezd faragni. Csillagokat farag és odaadja az embereknek, hogy ezzel jelképezze azt, hogy ők ismerik Fukot és találkoztak vele. Elsőre furcsának hangzik, de remélem érthető a dolog. Na most ez lenne a mi főszálunk, ehhez kapcsolódnak még egyéb vicces jelenetek, vicces karakterek, akikről nem is nagyon beszélnék, aki nézi úgyis megismeri őket.

A rajzolás gyönyörű, nagyon tetszik ez a stílus, én csak "csillogós"-nak hívom. Főleg az első részben, ahogy indítják a történetet, jó kis fogás, megfognak vele minden nézőt szerintem. Társul mellé egy lágy zene, ami tökéletesen illik az animéhez. Az opening kifejezetten jó, az ending pedig veszélyes. Nem kicsit viccesek ezek a dangok. (Ezzel kapcsolatban is vannak például vicces jelenetek történetünkben.)

Ez volt az első bejegyzés erről az animéről, és ahogy jönnek ki az új részek majd fogom értékelni őket egyesével is, de most ezt így egyvelegbe tettem és elindítottam. Nemsokára várható a kilencedik rész, ami szerintem fordulópont lesz, az előzetesből kiindulva.

Jelenleg 10 darab kommentár

en sajna nem tudom nezni angol felirattal. pedig egyre jobban erdekel ez az anime.

Ne, van olyan anime ami nem nagyon jön be, és ezt oda tudom sorolni :S netom' v.hogy nem fog meg ez a film :S

eF`k3_: jo lenne lefoditani, de szerintem nem lennek ra kepes.
Ady: izlesek es pofonok.

Hát el kell szomorítsalak, mivel nem fogod megkapni a hőn áhított humoros folytatást. :) Ugyanis a Clannad ugyanannak a stúdiónak (Key) a munkája, amelyik az Airt, és a Kanont készítette, vagyis hasonlóan szívszorító részekre, és végre számíthatunk, habár azért lesznek benne még humoros jelenetek. Ha az említetteket még nem láttad, akkor feltétlen nézd meg!! Air kötelezően alapmű... vagyis részemről.^^

Egyébként Ibuki sensei emlékszik a húgára, mert folyamatosan látogatja a kórházban, csak a szellemét nem képes észlelni. Meg az kimaradt, hogy a csillagok meghívót jelentenek Ibuki sensei esküvőjére. ^^ Egyébként meg jó, olvasmányos cikk. ^^

andyme: koszonom szepen a hasznos infokat! :]

andyme: Kössz az infót (nem szeretem a szívszórítós részeket) :)

off: th4j`fuN_ v. eF`k3_ tudnáto kadni japán betűtípust ps-hez? :) msn-en meglehetne odlani, a vűlaszért előre is kösz :off

Ady: [off]a japan iras nem ilyen egyszeru, kell hozza telepiteni kelet-azsiai betukeszletet, meg aktivizalni kell japan irasmodot, plusz kell hozza font, plusz tudni kell japanul[/off]

japánul tudok pár szót meg van szótáram ^^, a kelet ázsai betűkészlet aktiválva van, az irásmód is, a font kéne már csak :)

Ady: barmilyen "japanese" font jo, keressel.

Szólj hozzá!

Név: *

Jelszó:

E-mail:

Honlap:

Kommentár: *

xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.