H2O: Footprints in the Sand ep. 06Egy fordulatos rész, drámai események, vicces jelenetek, kis falutól elszakadt városi környezet, minden összevetve jó volt, tetszett. És akkor lássuk, mi is történt ebben a részben.

Hayami és Hinata kibékültek, de Hayami-channak nem tetszik, hogy az iskolában is együtt lógnak, mert az milyen gáz már a másik lánynak, meg nem akarja, hogy miatta szivassák. De Hirose és Hinata nagynehezen rábeszélik, hogy nehogy már emiatt ne lógjanak együtt, így kimennek piknikezni egy kicsit és Hayami kap édes omlettet, mert úgy szereti, de a szemét Yui kirúgja a kezéből az ételt.

Később Hirosét hazakíséri Takuma és és elmondja neki, hogy miért utálja ennyire Yui a Kohinata családot. A nagyapja régen beteg volt és a Kohinata család nem gyógyította meg, mert nem volt pénzük, semmi értékük, mert a család mindent elvett tőlük. Amikor beért Hinata a nagyapja még jól leszídta, ebből még biztos lesznek majd nagy veszekedések, de most semmi extra volt, mindenesetre nem szimpatikus az öreg.

Aztán jött a jó kis viccelődés. Elmentek a városba egy kicsit szórakozni Hirose, Hayami és Hinata. Útközben összetalálkoztak Yuival és két barátnőjével, majd miután egy presszóba beültek közösen folytatták a programot. De az egészből Yui és Hayami közötti versengés lett. Kezdődött a fagyival, míg nem megküzdöttek egy boxautomatával, ahol Yui alulmaradt, pedig mindig ő szokott nyerni.

Ezek után Yui eltűnt és Hayami utánament a veszélyes ösvényen, aholis leesett és pont Hayamiék régi házánál kötött ki. Volt ott bömbölés, csapkolódás, rugdalózás, beszélgetés. Végül úgy néz ki Yui is kezd megenyhülni, mert másnap kapott az iskolában Kohinata-san egy édes omlettet, amit nagyon szeret. A következő részt epekedve várjuk, nem néztem meg az előzetest, mert elfelejtettem!

Jelenleg 1 darab kommentár

hat nem tudom mi fog ebbol kisulni. tul gyorsan fogadjak el a karakterek Hayamet. Az viszont erdekes lehet, hogy Hirose latasa hamarosan eltunik, hiszen lejar az ideje, de valahogy megsem latom elore a bonyodalmat.

Szólj hozzá!

Név: *

Jelszó:

E-mail:

Honlap:

Kommentár: *

xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.