Vélemény
Sagi Tsukiko egy cégnél dolgozik, mint karakter-dizájner. Előző alkotása Maromi hihetetlen sikernek örvendett, sőt még most is, de a munka nem állhat meg, így muszáj új karaktert alkotnia, amely felülmúlja elődjét. Tsukiko furcsa egy lány. Viselkedése sokszor gyerekes, illetve a paranoia elég erősen jelentkezik nála. Egy este hazafele félelme be is bizonyul. Lát egy furcsa hajléktalant, majd futni kezd, elesik és felhorzsolja a térdét. Próbálja összeszedni magát, ám egy pillanat múlva megjelenik egy görkorcsolyás, baseballütős fiatal fiú, aki kegyetlenül lesújt. Tsukiko ugyan túléli a támadást, de korházba kerül. A nyomozás megindul, a vallomás szerint azonban a támadó egy általános iskolás gyerek lehetett, ez pedig meg kell mondani, furcsa. Egy magánnyomozó is foglalkozik az üggyel, egy este próbál Tsukikoval beszélni, ám ő megijed és elszalad. Megbotlik, és újból megjelenik a fiú. Ám most az őt követő magánnyomozóra csap le, valamint Tsukikonak csak annyit mond: „Itthon vagyok”. Ki a titokzatos támadó? Miért támadta meg és kezdte védeni Tsukikot? Nézzétek meg és megtudjátok.
A történet remek. Jönnek rendesen a csavarok és nagylapáttal kavarják a rejtélyeket. Amikor már minden tiszta lenne, jön egy újabb esemény, amely egyszerűen eltörli az eddigi nézetet. Igazából nem a cselekményen van a fő hangsúly, hanem a mondanivalón, amiből bizony bőven kijutott. Rengeteg kritika éri a mai világot, a pletykákat, az életmódunkat, lényegében mindent. A sztorira biztosan nem lehet panaszunk, kellően elborult, remek rejtélyek, egyszóval tökéletes.
A rajzolás tökéletes passzol a sztorihoz. Nem mondhatni, hogy annyira gyönyörű és kidolgozott lenne, de az arcvonások ábrázolását sok alkotó megirigyelhetné. A reakciók, az elmebaj és minden érzelem lenyűgözően tükröződik a karakterek arcáról. Valamint a színekkel játszanak még ügyesen, remekül adják az adott jelenet hangulatát. Még így is, hogy nem a legkidolgozottabb az grafika, így adja mesterien a történetet.
Zeneügyileg is rendben van az anime. Az opening a legbrutálisabb. Hűen tükrözi a cselekmény elborultságát, valódi mondanivalóját. De nem csak a zene, hanem az opening képi hatásai is sokkolóak. A nevető ember látványa egy gombafelhő előtt kellően megadja a hangulatot az alkotáshoz. Az ending lassú és egyértelműen az elmebaj legdurvább megnyilvánulása. Elsőre talán szimplán pocséknak tűnhet, de a végére érthetővé válik. A jelenetek alatt hallható dallamok nem bírnak olyan nagy jelentőséggel, lényegében csak fokozzák a misztikusságot.
A karakterek majdnem hogy tökéletesek. Mindegyikük személyisége reális alapokon áll és mindegyiküknek külön természete van. Az biztos, hogy nem fogsz két hasonló karaktert találni a műben. Van itt paranoiás, skizofrén, játékfüggő és szimplán beképzelt, magára istenként tekintő személyiség is. Egyértelmű, hogy a mondanivalóhoz a karakterek jellemének kidolgozottsága és részletessége szükséges és ezt meg is kapjuk. Egyszerűen ötös.
Összességében ez egy olyan mű, amely egyértelműen kiemelkedik a tömegből. Olyan erős társadalmi kritikát kapunk, amelyre talán még nem is volt példa. Szembesülünk vele, hogy mennyire elborult világban élünk mi emberek, mennyire egoista mindenki. Senki sem az, aminek látszik. Remek fordulatok, csavarok, történet, rajzolás, hangok, egyszóval nagyon a helyén van ez az anime. A komoly témák kedvelőinek ajánlanám, illetve olyanoknak, akiknek van már rutinjuk a szokatlan történetek terén. Egyértelműen remekmű, ha nem tetszik, akkor benned van a hiba.