A II. világháború után 10 évvel, egy alternatív Japánban járunk. A háború miatt éhezés, munkanélküliség uralkodik az országba, ezáltal a nép lázadni kezd a kormány ellen. Mivel a rendőrség már nem bír el velük és az általuk alapított Szekta nevezetű szervezettel, így létrehozzák a Fővárosi Rendvédelmi Erő alakulatot. Természetesen a rendőrséggel nem nézi jó szemmel az újonnan jött segítséget, hiszen ezzel azt bizonyítják, hogy ők alkalmatlanok erre a feladatra. Az FRE-nél szolgáló Fuse Kazuki (főszereplőnk) egy nap a szokásos bevetését teljesíti, ki kell pucolniuk egy csatornát a lázadóktól. Azonban amikor szembetalálja magát egy kislánnyal, aki mellesleg pirosak – olyan merénylő, aki táskába előkészített robbanószert szállít – valamiért nem tudja meghúzni a ravaszt, így veszélybe sodorva társai életét. Hadbíróság elé kerül és a kiképzés megismétlésére ítélik. Fuse azonban azon gondolkodik, hogy nem tartozik a szervezet tagjai közé, hiszen nem volt képes lőni, amikor kellett volna. Később meglátogatja a felrobbant lány sírját, ahol találkozik a nővérével, Keiel. Elmondja ki is ő és meglepetésére a nővér nem gyűlöli, sőt, inkább ad neki egy példányt a Piroska és a Farkas eredeti példányából. A történet azonban csak itt kezd beindulni, a rendőrség megpróbálja felszámolni az FRE-t Fuse incidensével, főhősünk nincs tisztában érzéseivel, valamint egy titokzatos „farkasok” alakulatról is beszélnek az FRE-n belűl, amely a rendőrség ellen készül. Mi fog történni Fusével? Kik is a „farkasok”? Nézd meg és megtudod!
A történet már önmagában is elég érdekes és pár pontot leszámítva teljes mértékben realisztikus. A válság motívuma hasonlóan zajlódhatott le a valóságban is és ezt az érzést sötét, komor ábrázolás még erőteljesebbé teszi. Remek fordulatokkal van ellátva ez a mű és a cselekmény levezetése is első osztályú. Nem válik unalmassá, nem tartalmaz klisés jeleneteket, izgalmas és élvezhető a történet. A kidolgozott világgal, melybe csöppenünk, remek párhuzamos húzhatunk a jelenkori helyezettel is akár. Hiszen kinek, ki a farkasa. Melyik szervezet, melyiket falja fel. Amit még kiemelnék, az az eredeti Piroska és a Farkas c. művel egybeeső cselekmény és ezt még erőteljesen is hangsúlyozzák, elképesztően drámaivá válik így a történet. Csillagos ötös.
A rajzolásra sokán mondják, hogy elég csúnya. Én ezzel nem értek egyet, hiszen fantasztikusan realisztikus az egész világ. Nem csak a környezet kidolgozottsága, de a fegyverek, a mozgások, az effektek is mind-mind olyan részletességet kaptak, melyet ritkán láthatunk. Az, hogy a karakterek nem a megszokott animés grafikát kapták teljesen érthető egy ilyen műnél, ha valóságos történetet akarunk közölni, alkalmazzunk ahhoz való karaktereket. Mivel a legtöbb jelenet sötét helyen, vagy éjszaka látszódik, így színek folyamatosan komorak, kopárok maradnak, de ez ne ijesszen el senkit, ez által lesz ennyire magával ragadó ez az anime.
A zenékről nem lehet elmondani semmit, egyszerűen remekek. Az egyes jelenetek alatt hallható, ugyan halk, de annál erőteljesebb hatással bíró dallamok mindig a megfelelő pillanatban, a megfelelő érzést keltik az emberben. Közben talán nem is annyira feltűnő, csak ha utólag visszanézi az ember. A záródalról pedig nem érdemes beszélni, így ilyen mű után, egy ilyen zene olyan dolgokat hoz ki az emberből, amin még maga is meglepődik. A szinkronhangok is elképesztőek, hiszen ilyen átéléssel adni a karakterek jellemét igazán nehéz feladat, megérdemlik a dicséretet. Azt kell mondanom, hogy a hangügyileg is öt csillagos ennél az animnél.
A karakterek, mint ahogy az egész mű, realisztikusak. Mindegyiküknél megvan a saját problémája, vágya, célja az életben, azonban sokuknak nem adattatik lehetőség azoknak megvalósítására. Fuse karaktere lett eszméletlen, de az elemzésbe nem mennék bele, hiszen lelőném a poént. A második fontosabb személyiség, akiről sokat megtudunk az Kei. Neki is elég kidolgozott jelleme van egy moviehoz képest. Szerencsére mindkét karakternél megtudhatunk múltbéli információkat is és elég erőteljes a szellemi bemutatás. Annyit kell mondanom, hogy moviehez képest elképesztő karaktereket sikerült készíteniük az alkotóknak.
Összességében ez egy kiemelkedő alkotás. Egy olyan realisztikus, ám mégis alternatív világgal, amely akár a miénk is lehetne. Olyan rajzolással, amely roppantmód passzol ehhez a világhoz. Olyan zenékkel, amelyek a végletekig fokozzák ezt a hangulatot. Nem utolsó sorban pedig olyan karakterekkel, akik nélkül a történet nem lenne az, ami. Kicsit elvontabb mű, mélyen mondanivalókat akar közölni és megértése nem mindenki számára lehet egyszerű. Azonban biztos vagyok benne, hogy bárkinek ajánlhatom, hiszen olyan élményt fog nyújtani, melyre kevés más anime képes. Többször nézhető kategória.























