Kedvelt főhőseink élete ott folytatódik, ahol az előző évadban befejeződött. Elsőre úgy látszik, hogy kedves Louise és Saito élete, kapcsolata kissé javult. Hiszen szadista hajlamú kedvenc leányzónk megígéri, hogy nem hívja többet kutyának Saitot, illetve azt is megengedi, hogy vele egy ágyban aludjon. Láthatóan szorosabb lett a kötelék köztük, ez azonban ne csapjon be senkit. Saito vérbeli perverz lett, aki minden eshetőséget kihasznál, hogy más lányok idomain legeltesse szemét. Ebből adódóan a sorozatos verések, robbantások ebből az évadból sem maradnak ki. A háttérben azonban gonosz erők munkálódnak, hogy végleg eltöröljék a föld színéről Toristeint. Ezt természetesen Henrietta hercegnő nem szívesen látná, így megpróbál mindent megtenni országért, főhőseinkkel egyetemben. Hogy ki és mit tervel a háttérben? Sikerül-e megmenti az országot? Hogyan alakul a továbbiakban Louise es Saito kapcsolata? Nézzétek meg és megtudjátok.
A történet hasonlóképpen épül fel, mint az első évadnál. Eleinte csak kapjuk a töménytelen perverz és ebből adódóan megverős jelenetek, természetesen eközben azért szépen lassan bontakozik a bonyodalom, azonban igazi akciót csak az utolsó epizódokban kapunk. De azt hiszem, ez így van rendben, hiszen nem feltétlenül a kiemelkedő akció miatt nézzük eme sorozatot. A sztoriban egyébként maradnak homályos foltok, talán a 3. évadban fény derül rá, vagy egyszerűen elfelejtettek foglalkozni vele, vagy szimplán kellet bele valami töltelék. Ezektől eltekintve azonban egy ilyen műhez kellően jó cselekményt kapunk. Mellesleg sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen „csónakos jelenetet” bemernek játszani a készítők (aki látta érti), erősen pozitívum és rendhagyó is, de nekem elnyerte a tetszésemet.
A rajzolása valamelyest javult az előző évadhoz képest. Mind a tájak, mind a karakterek kidolgozottak és részletesek. Remekül játszanak a fényhatásokkal a természetbeli jeleneteknél, talán ettől volt annyira elragadó egy-két tájkép. Igazából nem lehet panaszunk a grafikára, hiszen szép, színes, és ha a jelenet megkívánja a fanelemek is nagyon hamar megjelennek. Bár ez elvárható egy 2007-es animétől.
A hanghatásokra szintén nem lehet panaszunk. Az opening teljes mértékben passzol a történethez, kellően pergős és megadja az alaphangulatot a mű élvezéséhez. Szerencsére az ending jobban sikerült, mint az első évadnál. Főleg Louise és Saito kapcsolatára, azon belül is a tipikus robbantós jelenetek juthatnak eszünkbe tőle, részemről rendben van. A jelenetek alatt megszólaló dallamok szintén ügyesek, passzolnak a hangulathoz és remekül fokozzák is azt. Mindig a megfelelő hatást érik el, szép komponálás.
A karakterek nem változtak. Louise maradt a szadista méregzsák, Saito viszont jóval perverzebb lett (talán elbízta magát). Az új karakterek mindegyike ügyes húzás volt. Passzolnak a mű hangulatában és mindegyikük külön egyéniség. A részletesebb jellemzések természetesen elmaradtak, viszont pár karakternek bepillanthatunk a múltjába is. Sőt, még pár régi ismerősről is kiderül újdonság, valamint sokuknak megismerhetjük új oldalát is. Természetesen Louise és Saito személyisége valamelyest fejlődik, de ez nem mérvadó, de azt hiszem erre nincs is különösebben szükség.
Összességében méltó folytatása az előző évadnak, sőt, véleményem szerint még túl is tesz bizonyos szempontból rajta. Kellemes történet, szép rajzolás, remek zenék, imádnivaló karakterek, ezt kapjuk, ha betekintünk Louise világába. Igazából ez tipikusan olyan anime, amit bárki számára lehet ajánlani, hiszen remek kikapcsolódást nyújt bármilyen helyzetben. Aki pedig az első évadot látta, annak feltétlenül ajánlott, hiszen remek folytatásról beszélünk. Akár többször is nézhető kategória.






