Főszereplőnk egy lány, Excel. Leérettségizett, vidáman szalad kifele az iskolából, de amint kiér, elüti egy autó és meghal. De itt nincs vége ám a történetnek, hohó, Excel egy ideológiai szervezet, az ACROSS tagja lesz, melynek vezetője Ilpalazzo és mondhatni ezzel fel is soroltam a szervezete tagjait. Itt tevékenykedik egy Lélek nevezetű nő (igazából egy feketelyukból kinyúló két kéz), aki amúgy a Makrokozmosz irányítója, így fel tudja támasztani az embereket. Céljuk, hogy meghódítva a világot egy szebb korszakot indítsanak el, természetesen egyelőre csak a város uralam a céljuk, hiszen kicsivel kell kezdeni a nagy dolgokat. Ezzel mondjuk el is mondtam a történetet, minden rész egy-egy ilyen hódítási kísérletről szól. Természetesen mind kudarc. Továbbiakban feltűnik majd még egy tag, Hyatt, aki végül is egy hercegnő, de hát nagyon beteges és Kenny szindrómás (minden részben halál szélén áll). A történetről ennyit, egy őrültség, mint ahogy a műfajban is látni. A rajzolás szokványos, bár kicsit hanyagnak mondanám. Zene nincs sok, az opening illik az animéhez, az ending nem nagy szám. A karakterek viszont érdekesek. Excel hiperaktív, idegesítő, de miután megszokja az ember poénos és kedvelhető. Hyatt a halál közeli állapotaival készteti nevetésre a nézőt. A többi karakter meg szimplán idióta. Összességében ez egy olyan anime, amire lehet következtetni a műfajokból. Őrültség, paródia, vígjáték vegyítve, de azt remekül. Az első pár rész igen fárasztó lehet, de utána tutira élvezetes az anime. Mindenkinek ajánlott, aki ki akar kapcsolni egy kicsit.






