Repülni szeretnél? Meg akarod ismerni a szárnyak útját? A görkorcsolya továbbfejlesztett változatával erre megnyílik a lehetőséged, az illegálisan módosított eszközökkel szárnyra kaphatsz, ez az Air Treak. Ikki, főszereplőnk, egy 15 éves srác. Épp nagy bajba keveredik, hiszen a város egyik legnagyobb bandájába köt bele, akiknek bizony AT van a lábukon, így elég egyszerűen helyben hagyják főhősünket. Sebeit nyalogatva tér haza, ahol 4 lakótársa várja, akik természetesen nőneműek, Mikan, Ringo, Uma, Rika. Éjjel azonban Ikki bemegy a ház tiltott szobájába, ahol nem mindennapi dolgokat talál. Pontosabban 4 AT-t, amely vélhetően a vele egy fedél alatt élő lányoké. Természetesen nem tudja megállni, hogy az egyiket ne vegye kölcsön, azonban nem sejti mi sül ki ebből. Hamar egy találkozón találja magát, ahol rengeteg AT-s gyűlik egybe. Szerencsétlenségére az a banda is, akik korábban ellátták a baját. Ikki felbőszülve kihívja őket az AT-k mellett talált matricával, melyen a Sleeping Forest felirat áll. Mindenki meghökken, hogy vajon honnan szerezte ezt az emblémát, azonban a kihívást már nem lehet visszavonni. Vajon kik is a Sleeping Forest? Ikkinek sikerül megnyernie a csatát? Megtalálható a szárnyak útja? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történet nem éppen sablonos. Elég érdekes elképzelés ez, hogy a görkorikba speciális motorokat szerelnek, és ezáltal akár az autók sebességét is elérhetik egy-egy szárnyalás során. Ugyan fantáziálásnak csak, hogy akár repülhetünk is egy ilyen szerkezettel, de mindenkép vágyakozik ilyesmire az ember. Igazából elég nézővadász, egy központi főhős, aki természetesen mindig nyer valahogy, hírtelen erőre kap, stb., de ez jelen esetben egyáltalán nem zavaró. Folyamatos, és néhol meglepő fordulatokat hozó cselekménnyel állunk szemben, nem kiemelkedő ugyan, de nem is sablonos, és szerencsére nem is válik unalmassá. Indulunk egy kezdő AT-zőstől, és végül egy világméretű csapatcsatát látunk, kontinenseket átszelve.

A rajzolás igazából nem kiemelkedő, a szokásos 2006-os színvonalat hozza. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csúnya lenne, csak egyszerűen nem nyújt különösebb élményt. A tájak nem ejtenek ámulatba, a karakterek sem varázsolnak el (kivéve az erotikus töltettel bíró extrákat egyes leányoknál). Azonban az AT-kkel végrehajtott trükkök minden esetben látványosak, és szerencsére ezekből elég nagy adagban jut a nézőnek. Valamint a fanmód is elég erőteljes hatással bír, természetesen a poénok fokozása érdekében, de ez teljes mértékben passzol az anime stílusához.

A zenékről elég sokat lehetne mesélni, de felesleges. Ezt leginkább hallani kell. Az opening kellően pörgős, remekül hozza az anime hangulatát, kevés olyan mű van, amelynél majdnem minden résznél végignézem a bevezetést. Ez olyan volt. Az ending is elég gyors, ám mégis szépen megnyugtatja az embert a sok-sok trükk után. A jelenetek alatt megszólaló dallamok pedig már-már az op/ed párost is felülmúlják. Sok különböző zene, rengeteg stílus, ám mindegyik tökéletes. A fontosabb jelenetek alatt mindig hallhatunk valamit és az a valami minden esetben fokozza a hangulatot, nem is kicsit.

A karakterek ugyan ha sablonosak is kicsit, szerethetőek. Ikki idiótasága mellett rengeteg akaraterővel és elhatározással rendelkezik, ő bizony a legnagyobb AT-ssé válik. Elég erőteljes jellemfejlődést figyelhetünk meg nála, az elején bénázó srác hamar olyan trükköket kezd végrehajtani, melyet sokan megirigyelhetnének. Jó tulajdonság, hogy a mellékszereplők is változnak, ki kicsit, ki nagyon, de lényegében mindegyikük. Ha tipikusnak is tűnhetnek a szereplők, mégsem annyira azok, mert mindegyikük rendelkezik saját céllal és vágyakkal.

Összességében ez egy élvezhető anime. Ha nem is okoz olyan erős maradandó érzést, mint a klasszikusok, kellemes és akciódús órákat okoz majd a néző számára. Folyamatos, izgalmas történet, szépen kivitelezett trükkök, remek zene és picit sablonos, de szerethető karakterek. Ezt kapjuk ettől a műtől. Azt hiszem, hogy bárki számára ajánlható ez a mű, aki szereti a görkorcsolyát, vagy a sportra kiélezett csatákat, a remek zenéket, a szép lányokat, vagy az olyan főhőst, aki mindig talpra áll. Azt hiszem ezen kategóriák közül valamelyikbe mindenki belefér, így bárki számára nyugodtan ajánlhatom ezt a művet. Vágjatok bele.

Képzelj el egy világot, amelyben az emberek, állatok, növények, gombák, baktériumok mellett léteznek más élőlények. Olyan létformák, melyek semely más eddigihez nem hasonlíthatóak, ők a mushik. Rengeteg fajtában léteznek, legtöbbjük ugyan ártalmatlan, néhányuk mégis különböző betegségeket, furcsa eseményeket okozhatnak az emberek számára. Ezért is léteznek a Mushi gyógyítók, akik az ilyen esetetek megoldásával foglalkoznak. Főhősünk is egy ilyen gyógyító, lényegében az ő kalandjait ismerhetjük meg egy-egy epizódban. Egy olyan ember történetét, aki nem egy szuperhős, nem mindenható, csak egy egyszerű orvos, aki segíteni próbál. Ha kíváncsi vagy a mushik legkülönbözőbb történeteire bátran vágj bele!

A sztori igazából elég epizodikus, de ez ne riasszon el senkit. Mindegyik rész a végletekig kidolgozott, részletes és lebilincselő. Igaz, az egyes epizódok között csak kisebb utalások vannak korábbi részekre, de ezek egyáltalán nem fogják csökkenteni az élményt. Kevés olyan anime van, amelynél ennyire kidolgozott a történet. Az utolsó percéig magával ragadja az embert, a varázslatos világával, ám mégis realisztikus ábrázolásával. Azt hiszem nincs is még egy olyan mű, amelyben ennyire kidolgozott cselekménnyel állunk szemben. Csillagos ötös.

A rajzolás garantáltan lenyűgözi az embert. A mushik legkülönfélébb, misztikus, ám mégis realisztikus ábrázolása elragadó. Valamint az erdők, hegyek, tájak ábrázolásának részletessége, valósághűsége varázslatos. Természetesen a karakterek kivitelezésére sem lehet panaszunk, hiszen rengeteg különféle személyiség feltűnik az anime során és mindegyikük kidolgozott, egyáltalán nem sablonos. Voltak mellékszereplők, akik a megvalósításuknak köszönhetően maradandó élményt nyújtottak számomra.

Az opening lassú, nyugtató, érdekes, hogy mégis ezzel passzol a leginkább az animéhez. Az ending nem bír különösebb szereppel, igazából ének nélküli dallam, de remekül lezárja az epizód mondanivalóját. A jelenetek alatt ugyan ritkán szólal meg zene, de ha igen, akkor az egekbe repít. Kevés ennyire szépen megkomponált dallamot hallhatunk animében, kiemelkedő. Talán elsőre nem is tűnik fel, de utólag visszagondolva rengeteget dobott az adott jeleneten.

A karakterek igazából nem kiemelkedőek. Egyikük sem szuperhős, mindenható, nincs speciális képességük, egyszerűen emberek. De mindegyikük annyira realisztikus, hogy az már megdöbbentő. Ennyire valóságos és sokszínű személyiségeket ritkán lát az ember. Csak ismételni tudom magam, kiemelkedő és megdöbbentő. Ginko alakja szerintem mindenki számára kedvelhető, hiszen csak végzi a munkáját, küzd az emberekért, mégis annyira más, mint az átlagos emberek.

Összességében ez egy kiemelkedő mű, amely hűen követi a mangát. Ennyire magas színvonalon futó animét ritkán lát az ember. Mindegyik epizód tartja ezt a magas minőséget, egyik sem okoz csalódást, egyikben sem rosszabb a rajzolás, vagy unalmasabb a történet. Igazából még nem igazán találkoztam ennyire más típusú történettel. Mert nem rágod le a körmöd az igalomtól, nem döbbent meg egy-egy fordulat, de mégis kiemelkedő élményt nyújt mind a 26 részében. Talán kissé vontatottnak tűnhet, de bárki számára ajánlhatom, hiszen Ginko garantáltan érdekes mushi eseteket szállít.

Animátrix. Gondolom, senkinek sem ismeretlen a Mátrix trilógia fogalma, története. Nos, ez annak egy kiegészítése lényegében. Mesél több témáról, a Mátrix múltjáról, más forradalmárokról, miért lázadtak fel kezdetben a gépek, valamint, hogy az emberek miként pusztították el az eget. Összesen nyolc különböző történetből épül fel ez a 1,5 órás film (vagy a 9 részes OVA [az egyik történet 2 részes]). Érdekesség, hogy mindegyik részletet más-más stúdió készített, így nem csak a cselekmény, de a rajzolás, hanghatás is mindegyiknél teljes mértékben más, természetesen ragaszkodva az eredeti történet világához. Aki Mátrixrajongó, annak feltétlenül ajánlom, aki pedig nem látta az alaptörténetet, az ne vágjon bele, hiszen egy nagyon ismeretlen világba fog csöppenni. A szokásos elemzést azonban most elhagyom, hiszen elég hosszadalmas lenne 8 különböző művet elemezni.

2077-et írunk, Japán már 10 éve teljesen elzárkózott a külvilágtól. Kiépítettek egy olyan rendszert, amely által a teljes sziget területét lefedték, így bentről semmilyen adat nem juthat ki, ez igaz a képekre is, tehát teljesen eltűntek. A robotok szerepe egyre nagyobb a világban. Szinte már minden munkát mesterséges intelligenciákra bíznak, azonban az androidok készítését törvényben szabályozták. Természetesen Japán ellenezte a szabályzást, és leginkább ezért döntött az elzárkózás mellett. Azonban egyre furcsább dolgok kezdenek felszínre bukkanni, így a S.W.O.R.D. tervet készít, hogy behatoljon Japán területére. Hogy miként sikerül bejutni a teljes mértékben ellenőrzött határokon? Mit akarnak annyira elrejteni a Japánok? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történet igazából még érdekes is lenne, ha kifejtették volna jobban, illetve ha nem vették volna ennyire sablonosra a dolgot. Alap sztori, gépek az emberek ellen, emberek akik nem bírnak nemet mondani a rossz irányú fejlődésnek. Természetesen, hogy egy mozinál nem olyan lényeges a kidolgozott cselekmény, de azért nem kellene félvállról venni a dolgokat.

A rajzolás, hát ugye teljes mértékben CGI. Ameddig a városokban járunk, illetve gépek mozognak a képernyőnkön, addig minden rendben van. Gyönyörű, magával ragadó az egész világ, azonban ez csak álca. Amint rendes karakterek tárulnak elénk eloszlik ez a báj, ugyanis ennyire rossz mozgást nehéz készíteni. Na de a mozgás még hagyján, az arcok teljesen semmitmondóak lettek, valamint az érzelmek ábrázolása is eléggé hiányos. Pedig ez egy tipikusan olyan anime, amiben a látványon lenne a hangsúly, viszont ha az sem kiemelkedő, akkor mit is várhatunk.

A hanghatásokkal azonban nincs gond. Legtöbb mozinál nincs ugyan, de itt tényleg nagyon jó dallamokat sikerült komponálni a jelenetek alá. Szinte végig hallunk valamit és az mindig passzol az adott hangulathoz. Rengeteg stílusból kapunk adagot, a raggetől elkezdve a zúzos ütemekig. Ezekre nem lehet panaszunk, talán ez a legpozitívabb dolog az egész animében.

A karakterek szintén maximálisan sablonosak. Egyiküknek sincs kidolgozott személyisége, mindegyikük lóg a levegőben. Átlagos hősnő, aki megakarja menteni az általa imádott férfit. Lényegében csak róla tudunk meg valamit, bár ezt sem nevezném komolyabb információnak. Rendben van, hogy ez egy mozi, de akkor is, ennyire nem törődni a karakterekkel, nevetséges.

Összességében ez egy nagyon felejthető anime. Aminek szánták, annak semmiképp sem jó. Másban pedig semmilyen kiemelkedő, sőt, színvonal alatti eredményt ér el. Akinek van szabad 1,5 órája és nagyon nem tudja mire felhasználni, valamint akar látni szép városokat, azok talán nekivághatnak, de ezen kívül senkinek sem ajánlom. Gyenge történet, a kategóriájában gyenge rajzolás, igaz jó zenék, de semmitmondó karakterek. Megtekintésre nem ajánlott, ritkán írok ilyet, de ez megérdemli.

Kezdjük azzal, hogy ez egy abnormális anime. Megtekintését csak akkor ajánlom, ha már nincs szükséged az agyi kapacitásaidra. Ha ez rendben van, akkor lássuk. Pandy és Retro, főhőseink, amnéziásan és meztelenül ébrednek egy sivatag közepén. Azonban nem nagyon zavartatják magukat, a legközelebbi városban egyből vérbeli bűnözővé avanzsálódnak. Pillanatok alatt romba döntik az egész helyet és bár nem emlékeznek semmire, az tisztán látható, hogy ez előtt is hasonló dolgokat művelhettek, ugyanis egyhamar porrá zúzzák az őket üldöző robotsereget. Azonban a szerencse nem az ő pártjukon áll így végül elfogják őket és a büntetés a legkegyetlenebb. A Marson létesített rendkívül szigorú börtönbe szállítják őket, ahol lényegében az életük már semmit sem ér. Kényszerzubbonyban, egyszerre esznek, alszanak, ürítenek a többi társukkal, és ha valaki nem szimpatikus, az őrök a legkülönfélébb módokon széttrancsírozzák. Elég naturalista a mű, vér, erőszak, szex, de főleg kaszabolás minden mennyiségben. Aki fel van készülve erre, bátran vágjon bele!

A történet igazából nincs túlságosan túlkomplikálva. Az egész cselekmény lényegében az emberek, ill. robotok legkülönfélébb elpusztításának módjairól szól. Persze a háttérben van valamiféle indíték és ok, de ez lényegtelen, hiszen az anime a maga 50 percéből 49,9 percen keresztül akciót tár elénk. Merő elmebetegségnek nevezhetném talán ezt a művet, de az biztos, hogy amit közvetíteni akar, azt remekül teszi. Mondanivalót és egyebet ne keressünk, ez egy elvetemült dolog akcióban tálalva.

A rajzolás elég nyugatisan és merész. Az átlagos emberi alakok (amiket minden nap látunk), mind olyan sablonosnak tűnik a kiemelkedő karakterek közül. Erre a legjobb példa, hogy Retro feje helyén lényegében egy tv van, Panda pedig elég extrém megjelenéssel rendelkezik. A grafika hanyagnak és rondának tűnhet, azonban egy ilyen animéhez szerintem ez passzol a leginkább. Elnagyolt, drasztikus, de érezteti azt, hogy ez bizony túlmutat minden emberi ésszel felfogható dolgon, persze elborultság terén.

A zenéről nem sok mindent lehet mondani, hiszen bevezető nincs, és a záró részt sem nevezném igazán különösebb jelentőségű hanghatásnak. A jelenetek alatt azonban szinte mindig megszólal valami, és ez a valami általában akciójellegű, hiszen ez kell a lövöldözés, püfölés, gyilkolászás alá. Ezeknek különösebb szerepe nincs, de a hangulatot fenntartják, és még adnak egy löketet a dolognak.

A karakterekről azt hiszem nem is kell semmit mondanom. Mit várhatunk el egy tv fejű főszereplőtől? Ugyan azt tudom elmondani, mint a történetnél. Itt nem a karakterek fontosak, hanem a töménytelen akció és hülyeség amit kapunk az anime által. Persze végül is kiderül, hogy kik voltak Pandy és Retro a múltban, de ezen kívül nem sok dolgot tudunk meg. A többi mellékszereplőről pedig felesleges beszélni, hiszen egyikük sem szerepel 5 percbél tovább (az élet elég múlandó dolog ebben a műben).

Összességében nem nagyon lehet besorolni ezt az animét semmilyen kategóriában. Őrültség és akció, beteg poénok, jelenetek, lövöldözés, trancsírozás. Aki ezt a mozit megnézi, nem fogja elfelejteni egyhamar, nem az a tipikus dolog. Bárkinek ajánlhatom, aki nem zárkózik el a beteg dolgoktól, bírja a vér és a belek látványát. Nem horror, de nagyon naturalisztikus, azonban azt hiszem, hogy bárkinek remek szórakozást nyújthat, aki egy kicsit fogékony az elmebeteg dolgokra.

Kajiwara Sora, elég félénk lány. Ahogy bekerült a középiskolába, egyből belépett a művészeti klubba, hiszen szeret rajzolni, talán mindennél jobban, és még tehetsége is van hozzá. Beilleszkedése azonban nem volt egyszerű, hiszen annyira nem tud idegenekkel ismerkedni, hogy egyszerűbbnek találta, ha egy lapra leírja a nevét a kis rajzfüzetében – amelyet mellesleg mindig magánál tart – és azt mutogatja bemutatkozás helyett. Az ismerkedés viszont nem csak az egyetlen dolog ami nem megy neki. Csendes, szerény, nem igazán beszél, vagy ha csak nagyon muszáj, ezáltal nehezen tudja kifejezni önmagát. Azonban társai hamar elfogadják, így egy egész összetartozó bandát kapunk. A történet igazából semmi lényegesről nem szól, lényegében a klub életéből ismerhetünk meg egy kisebb részletet. Átélünk évszakokat, kirándulásokat, nagy felfedezéseket és még beszélő macskák is lesznek. Akinek kedve van egy ilyen világba belecsöppenni, hajrá!

A történet, mint ahogy már említettem, igen nehezen meghatározható dolog az animében. Sorának és barátainak életét követhetjük végig, élhetjük át mondhatni átlagos élményeiket. Iskolai problémák, kirándulások, események, mindez megfűszerezve egy kis rajzolással. Igazából nem is a cselekményen van a hangsúly – mint az összes ilyen animében – hanem a karaktereken, és az ő személyiségükön.

A rajzolással különösebb probléma nincsen. Kissé átlagos, amit megszokhattunk a jelenkori animéktől. A karakterek szokásosak, a környezet pedig néhol szép, néhol pedig csak úgy van, de azért kidolgozott. Elég sokszor vált át fanmódba, ami főleg a humoros jeleneteket emeli – mint ahogy már megszokhattuk ezt. Különösebben sem dicsérni, sem szidni nem lehet a grafikát, egyedül a klub által készített rajzokat emelném ki, hiszen azok mindig egy kis egyediséget tükröztek.

Az openingel nincs gond, kb. azt a sebességet tükrözi, amivel Sora működik a történet során, lassú, vagy talán inkább belassult. Az ending pedig már még lassabb, leginkább valami altatódalnak lehetne elképzelni. A jelenetek alatt megszólaló dallamoknak különösebb jelentősége nincsen. Egyikük sem olyan, amelyet akár külön is lehetne hallgatni. Néha-néha elhangzik egy komplett szám is, de ezeken kívül nem igazán van meghatározó elem az animében.

Ahogy az ilyen történeteknél megszokott, a karaktereken van a nagyobb hangsúly. Mivel ez egy vígjáték, így elvárható, hogy egyikük se legyen teljesen normális. Már a főszereplő is elég egyedi, de társul hozzá egy bábokkal beszélő, valamint egy vásárlásmániás lány is. Valamint a klubban lévő többi tagnak is van valami különös ismertetőjele, még a tanárnőnek is. Valamint elég erőteljes jellemfejlődést is megfigyelhetünk több karakternél is a történet folyamán, ez pedig természetesen nagyon jó dolog. Hiszen igazából csak erre tud építkezni ez az anime. Egyetlen dolog nem tetszett, hogy az angol, szőke lány, erőteljesen hasonlított az Ichigo Mashimaro béli Anara.

Összességében azonban azt hiszem rendben van ez az anime. Nem nyújt világmegváltó dolgokat, de kellemes kikapcsolódás lehet pár órára a maga tompa és néhol sötétségbetaszító poénjaival. Átlagos történet, szokásos rajzolás, kicsit semmitmondó zenék, de szerethető és nem sablonos karakterek. Igazából bárkinek ajánlható ez a mű, hiszen mindenki megtalálhatja magának azt a karaktert, aki megkedvel. Ha azonban akcióra és pörgő eseményekre vágysz, akkor ne is próbálkozz vele. Ez egy nyugodt, kissé unalmas, de szórakoztató anime.

A jövőben járunk, ahol a szamurájok ideje már lejárt. Helyüket átvették a gépesített harcosok, kik feladták testüket azért, hogy nagyobb erőre tegyenek szert. Az egykori hősök megfogyatkoztak, így a faluknak nem maradtak védőszentjeik. Banditák zsákmányolják és sanyargatják a népet. Egy Kanna nevű falu azonban megunta ezt, és 3 lakosa elindult a városba, hogy szamurájokat béreljen fel a banditák elpusztítására. A 3 utazó: Kirara, a falu médiuma, bárhol képes kapcsolatba lépni a vízzel ingája segítségével (érdekesség, hogy a szamurájokat is ezzel keresi), Komachi, Kirara huga, lényegében a poénzsák, valamint Rikichi, egy falubéli lakos. Egyetlen fizetési eszközük azonban a rizs, de nem sejtik, mekkora veszélybe sodorja őket az étel a kegyetlen városban. Az első szamurájt hamar megtalálják, azonban neki egyetlen feltétele van, kell neki 6 társ. Megkezdődik hát az ádáz keresés, hogy a falu megszabaduljon a zsarnok banditáktól. Vajon sikerül megtalálniuk időben a kellő mennyiségű szamurájt? Ha sikerül is nekik, képesek legyőzni a banditákat? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történet eredetileg Akira Kurosawa Seven Samurai eposz-klasszikusát dolgozza fel a sajátos módján. A GONZO próbálta másképp előadni, de nem is akarta annyira megváltoztatni. Az alapvető sztorival nincs is gond. Szépen bonyolódik, bontakozik ki, ám a végét nagyon elrontották a szememben. Bejött egy teljesen új szál, ami nem kellett volna szerintem. A többi rendben van, hiszen izgalmas és harcban gazdag cselekményt kapunk. De mint ha valami mégis hiányozna belőle, valahogyan hiányérzetem maradt a végénél, valamint egyes elhalálozásokkal sem voltam kibékülve.

A rajzolás szép, ám a néhol túlzott CGI sajnos rontott az összképen. A karakterek részletesek, mindegyikük egyedi megvalósítással rendelkezik, minőségük folyamatosan jó. Ez azonban már nem mondható el a tájakra. Néhol gyönyörűen kidolgozott, ám sokszor válik hanyaggá. Viszont a lényeg úgyis a csatákon van, azok viszont rendben vannak. Dinamikusak, látványosak, pörgősek és hál’isten nem torzulnak el a gyors mozgásoknál. Az viszont biztos, hogy CGI nélkül is meglett volna ez az anime.

A hangokra különösebben panaszunk nem lehet. Az opening ráhangol minket a cselekményekre, kicsit ugyan, mint ha másról szólna, de beleerőltethetjük a mű dolgait. Viszont legalább pörgős és eszünkbe juttatja a csaták szellemét. Az ending lágyabb, lassabb, ám mégis valami felfokozó hatással bír, ez talán még jobban passzol a történethez, mint az opening. A jelenetek alatt megszólaló dallamok kissé hiányosak, hiszen elég kevésszer hallhatjuk őket. Főleg a harcok alá dobnak be egy-egy hangulatfokozó ütemet, de ezeken kívül ne igazán várjuk mást.

A karakterek elég erőteljes szereppel bírnak az animében. Sokuknál elég erőteljes jellemfejlődést figyelhetünk meg. Katsushiro kezdő szamurájból a végére megtalálja igazi útját, talán nála a legszembetűnőbb a változás. A többiek sem panaszkodhatnak azonban, hiszen mindegyikük részletes személyiséggel rendelkezik, mindegyiküknek megvan a maga célja. Azonban sajnos sokukra nem jut elég figyelem, pedig én több visszatekintést is el tudtam volna viselni egyes szereplők múltjáról. Összességében azonban rendben vannak a karakterek, hiszen elég sok főszereplő van és mindegyikük más, színes egyéniség.

Nos, ha mindent összevetünk ez egy nem átlagos szamurájtörténet. Jövő, robotok, ám mégis régimódi életmód, szokatlan kontraszt, de jó. Egy nem átlagos cselekmény, fogjuk rá szép rajzolással, elhanyagolható hangokkal, viszont színes karakterekkel rendelkező animéről beszélünk. Élvezető ugyan a dolog, de mint már említettem, valami hiányzik belőle. Akik szeretik a karddal hadonászós, robotokat kaszabolós, szamurájos történetek azoknak mindenképp ajánlott. Akiket ezek nem hatnának meg, azok kíváncsiságból nézzenek bele a jellemfejlődésekbe. Egyszer nézhető kategória.

Kedvelt főhőseink élete ott folytatódik, ahol az előző évadban befejeződött. Elsőre úgy látszik, hogy kedves Louise és Saito élete, kapcsolata kissé javult. Hiszen szadista hajlamú kedvenc leányzónk megígéri, hogy nem hívja többet kutyának Saitot, illetve azt is megengedi, hogy vele egy ágyban aludjon. Láthatóan szorosabb lett a kötelék köztük, ez azonban ne csapjon be senkit. Saito vérbeli perverz lett, aki minden eshetőséget kihasznál, hogy más lányok idomain legeltesse szemét. Ebből adódóan a sorozatos verések, robbantások ebből az évadból sem maradnak ki. A háttérben azonban gonosz erők munkálódnak, hogy végleg eltöröljék a föld színéről Toristeint. Ezt természetesen Henrietta hercegnő nem szívesen látná, így megpróbál mindent megtenni országért, főhőseinkkel egyetemben. Hogy ki és mit tervel a háttérben? Sikerül-e megmenti az országot? Hogyan alakul a továbbiakban Louise es Saito kapcsolata? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történet hasonlóképpen épül fel, mint az első évadnál. Eleinte csak kapjuk a töménytelen perverz és ebből adódóan megverős jelenetek, természetesen eközben azért szépen lassan bontakozik a bonyodalom, azonban igazi akciót csak az utolsó epizódokban kapunk. De azt hiszem, ez így van rendben, hiszen nem feltétlenül a kiemelkedő akció miatt nézzük eme sorozatot. A sztoriban egyébként maradnak homályos foltok, talán a 3. évadban fény derül rá, vagy egyszerűen elfelejtettek foglalkozni vele, vagy szimplán kellet bele valami töltelék. Ezektől eltekintve azonban egy ilyen műhez kellően jó cselekményt kapunk. Mellesleg sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen „csónakos jelenetet” bemernek játszani a készítők (aki látta érti), erősen pozitívum és rendhagyó is, de nekem elnyerte a tetszésemet.

A rajzolása valamelyest javult az előző évadhoz képest. Mind a tájak, mind a karakterek kidolgozottak és részletesek. Remekül játszanak a fényhatásokkal a természetbeli jeleneteknél, talán ettől volt annyira elragadó egy-két tájkép. Igazából nem lehet panaszunk a grafikára, hiszen szép, színes, és ha a jelenet megkívánja a fanelemek is nagyon hamar megjelennek. Bár ez elvárható egy 2007-es animétől.

A hanghatásokra szintén nem lehet panaszunk. Az opening teljes mértékben passzol a történethez, kellően pergős és megadja az alaphangulatot a mű élvezéséhez. Szerencsére az ending jobban sikerült, mint az első évadnál. Főleg Louise és Saito kapcsolatára, azon belül is a tipikus robbantós jelenetek juthatnak eszünkbe tőle, részemről rendben van. A jelenetek alatt megszólaló dallamok szintén ügyesek, passzolnak a hangulathoz és remekül fokozzák is azt. Mindig a megfelelő hatást érik el, szép komponálás.

A karakterek nem változtak. Louise maradt a szadista méregzsák, Saito viszont jóval perverzebb lett (talán elbízta magát). Az új karakterek mindegyike ügyes húzás volt. Passzolnak a mű hangulatában és mindegyikük külön egyéniség. A részletesebb jellemzések természetesen elmaradtak, viszont pár karakternek bepillanthatunk a múltjába is. Sőt, még pár régi ismerősről is kiderül újdonság, valamint sokuknak megismerhetjük új oldalát is. Természetesen Louise és Saito személyisége valamelyest fejlődik, de ez nem mérvadó, de azt hiszem erre nincs is különösebben szükség.

Összességében méltó folytatása az előző évadnak, sőt, véleményem szerint még túl is tesz bizonyos szempontból rajta. Kellemes történet, szép rajzolás, remek zenék, imádnivaló karakterek, ezt kapjuk, ha betekintünk Louise világába. Igazából ez tipikusan olyan anime, amit bárki számára lehet ajánlani, hiszen remek kikapcsolódást nyújt bármilyen helyzetben. Aki pedig az első évadot látta, annak feltétlenül ajánlott, hiszen remek folytatásról beszélünk. Akár többször is nézhető kategória.

Misztikus történelmi világban járunk, ahol a démonok és természetfeletti lények mindennaposak. Egy ilyen világban él főhősünk, Yamaoka Momosuke, az ifjonc író, aki egy úgynevezett 100 történetet tartalmazó könyvet szeretne kiadni. Természetesen nem átlagos dolgokról szeretne írni, hanem hátborzongató rémtörténetekről. Ezért is kerekedik fel, hogy egy pletykát kinyomozzon, azonban már valakik odaértek előtte. Ők az Ongyou, egy titokzatos trió, aki az ilyen esetek megoldására specializálódott. Mindegyikük valamilyen titokzatos erővel rendelkezik, örökélet, bábmesterség és természetfeletti hatalom, ezek mindennapos képességek. Momosuke érdeklődni kezd a banda iránt, így nyomukba ered, aminek ők nem kifejezetten őrülnek. Sikerül-e főhősünk megírnia a történeteit? Milyen képességgel rendelkeznek a titokzatos trió tagjai? Vajon túléli egyáltalán Momosuke ezt a kalandot? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történet önmagában egész érdekes, még akkor is, ha elég epizodikus. Lényegében pár részen keresztül feldolgoznak egy-egy legendát, majd a végén végül is eljutnak a fő gonoszhoz. Viszont ezek a kis történetek érdekesek és mindegyikük más mondandóval rendelkezik. Azonban mégis unalmasnak hatnak, nincs csattanó, vagy fordulat, egyszerűen lezajlik az esemény és sajnos túlságosan is kikövetkeztethető. Lehetett volna ebből sokkal több is, elpazarolták úgy érzem.

A rajzolása egyedi, nem is kicsit. Főleg a sötét színek dominálnak, illetve a már megszokott horrorisztikus, misztikus megvalósítások (fényes szem minden mennyiségben, félárnyék, stb). A minőség teljesen változó, van olyan, amikor részletes, minden apróság ki van dolgozva, de van olyan is, amikor elnagyolt, hanyag a grafika. Talán ettől jut eszünkbe az a szó, hogy egyedi. Furcsa, hogy van egypár sablon mellékszereplő kialakítás, amely mindig visszaköszön, ez lehet költség takarékosság, de akár több dolgot is beleképzelhetünk.

Az opening elég érdekes dolog. Passzol is, meg nem is a történethez. Egyrészről a misztikus vonalra hat, de ez a lágy zene nem igazán illik hozzá. Az ending pedig már teljes mértékben másról szól, meztelenkedés, de milyen alapon. Egyszer sem fordult elő ilyen a történetben. A jelenetek alatt a már említett horrorisztikus, misztikus dallamok hallhatóak, amik nagy részben szépen passzolnak az adott jelenethez. Az én tetszésemet az a jelenet nyerte el, amikor megjelenik a titokzatos kék szem (ez szerencsére minden részben van).

A karakterekre nem igazán jutott különösen idő. Persze Momosukenél megfigyelhető valamiféle jellemfejlődés, de a többi főbb karakterről alig tudunk meg valamit, nem hogy még a múltjukat, vagy egyéb haszontalan dolgokat elénk tárjanak. Az egyes epizódok bonyodalmát biztosító lényeiről azért megtudhatunk pár dolgot, indíttatásaikat és egyebeket, de ezen kívül semmi. Láthatóan nem erre akartak koncentrálni, sajnos.

Összességében ez egy olyan történet, amelyet elpocsékoltak, főleg ilyen rajzolással, amiből azért ügyes horror animét lehetett volna készíteni. Jó ötletű, de rossz megvalósítású történet, furcsa, egyedi rajzolás, hangulathoz illő dallamok és sablonos, elhanyagolt karakterek. Ezek jellemzik ezt a történetet. Legnagyobb probléma talán az, hogy unalmasra sikeredett. Talán ha kicsit pergősebbre vették volna a jeleneteket jobban lehetett volna élvezni. Akinek van pár felesleges órája és vágyik valami horror szerűre az nekivághat, de másnak nem igazán ajánlanám.

Különös legenda terjeng világszerte, miszerint léteznek hal és ember társulásából létrejött lények, más néven a sellők. Ez még magában talán nem is olyan megdöbbentő, ám aki ennek a lénynek húsából eszik, halhatatlanná válhat. Természetesen ez nem ilyen egyszerű, hiszen csak a kivételes emberek szerezhetik meg az örök életet, többségük meghal, vagy elveszti lelkét és szörnyeteggé válik. Ugyanis a sellőhús a mellett, hogy a halhatatlanság forrása, mellette különösen erős méreg is. Főhősünk Yuta evett a különös lény húsából és már mintegy 500 éve él a földön. Azonban ő már beleunt ebbe az időtlen életmódba, így visszaszeretné kapni halandóságát. Erre elviekben van mód, azonban találnia kell egy sellőt hozzá. Hogy Yuta találkozik-e újra sellővel? Sikerül visszaszereznie halandóságát? Nézzétek meg és megtudjátok.

Történetről igazából nem nagyon beszélhetünk ennél a sorozatnál. Elég epizodikus az egész, egy-egy cselekményszál is maximum 2 részen keresztül zajlik. Persze, egy alap szituáció van, de ezen kívül nem igazán lehet folyamatosságot felfedezni a részek között, valamint elég sok visszatekintés is van, abba az időbe, amikor még Yuta „fiatalabb” volt. Igazából inkább egy-egy olyan történetet ismerhetünk meg ebből az animéből, amely jó példa arra, hogy nem is olyan jó dolog halhatatlannak lenni.

A rajzolás elég régies ahhoz képest, hogy 2003-as a mű. Sem a karakterek, sem a környezet nem nyújt kiemelkedő élményt és sajnos a kidolgozottságukra is lehetne rosszakat mondani. A korszakok megjelenítése viszont ügyes volt, érezhető, hogy eltelik párszáz év útközben. A grafika sokszor sötét, ezzel fokozva a horrorisztikus hangulatot, valamint a vér ábrázolása is elég erőteljes. Viszont ezzel nem lehet levenni a lábamról.

A zene nem nyújt valami nagy élményt. Az opening nem bír különösebb jelentőséggel, mint ahogy az ending semmi. Lényegében passzolnak a történethez, de semmi kiemelkedő. A jelenetek alatt hallható dallamok általában illenek a hangulathoz, viszont sajnos ezek sem olyanok, amiket magában is szívesen hallgatna az ember.

A karakterek személyisége az epizodikusság miatt elhanyagolt. A főszereplő, Yuta, érzelmeit kicsit mélyebben is megismerhetjük, de mélyebb gondolatok, vagy egyebeket tőle sem szabad várni. Mint ahogy a mellékszereplőktől sem, hiszen rájuk már még kevesebb energia jutott. Van olyan karakter, akiről semmit sem tudunk meg igazán, csak úgy van a történetben. Értem én, hogy csak 13 rész, de azért ennél többet is lehetett volna kezdeni a jellemekkel.

Összességében ez egy olyan horror, fantasy történet, amely mélyen elvegyül a tömegben. Néhol feltár egy-egy olyan gondolatot a halhatatlanságról, amibe magában nem gondolnák bele, de ezen kívül nem nyújt nagyobb élményt. Ez egy lapos, epizodikus történet, csúnyácska rajzolással, semmitmondó zenével és jellemtelen karakterekkel. Lehet erős kritika ez, de nem ajánlanám különösebben senkinek. Maximum olyanoknak, akik szeretik a vér látványát egybekötve egy kis halhatatlansággal és sellőkkel.

Egy történet, egy mondhatni átlagos énekesnőről. Mina sikeres popsztár, együttesével népszerűek, de mégsem tudnak nagy dolgokat produkálni. Mina producere pedig többet szán a lánynak, állítása szerint többet érdemel, így megpróbálja a filmes világba belevinni. Azt még tudni kell főszereplőnkről, hogy gyerekkora óta énekelni akart, még akkor is, ha annyira nem jövedelmező. Ám mégis belemegy producere ajánlatába. Rajongói és legjobb barátnője azonban nem örül ennek annyira. Sőt, szegény lánynak olyan dolgokba is bele kell mennie, mosolyogva, amiket eddig semmiképp sem vállalt volna be. Jönnek a kisebb fenyegetések, majd később a halálesetek is. Hogy mi fog történni Minával a filmszakma kegyetlen világában? Mire képes egy őrült jarongó? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történet egyértelműen kiemelkedő. Nem igazán találkoztam még olyan animével, ami ennyire belemenne a lelkivilág rejtelmeibe, a popszakmába és az őrület, skizofrénia bemutatásába. A másfél órás terjedelem ellenére, egy összetett és kellőképpen bonyolult történetet kapunk. De amit a legfőképp lehet benne élvezni, azok a meglepő és erős csavarok. Amikor már azt hinnéd, hogy érted, miről is van szó, akkor jön egy olyan fordulat, amitől minden megváltozik. Az ilyen sztorikra mondják azt, hogy korszakalkotó és mestermű.

A rajzolás elsőre csúnyának tűnhet, de vegyük figyelembe, hogy ez egy ’98-as mű. Az első 10 perc talán még fura lesz, de utána megszokjuk és kifejezetten passzolni fog ehhez a történethez. Mind a karakterek, mind a környezet kidolgozott és megdöbbentően realisztikus. Ügyes vágások vannak az álmok és a valóság között. Horrorisztikus ábrázolás az azt megkövetelő jeleneteknél. Még ha nem is annyira gyönyörű, remek ez a rajzolási stílus.

A zenékre sem lehet panaszunk, az biztos. A koncertnek tényleg koncert hangulatúak, ez pozitívum, ritka az ilyen. A jelenetek alatt megszólaló dallamok pedig nem a tipikusan csendet helyettesítő hangok. Mindegyikük rendkívül fokozza a hangulatot, változtatja az érzelmeket, a semleges érzésből hamar átvált drasztikusan elborultba. A záródal pedig szépen lezárja bennünk az anime által nyújtott élményt.

A karakterek a legmegdöbbentőbb az animében. Mina jelleme, személyiségének fejlődése és őrültségének fel-fel bukkanása. Elképesztő, hogy mennyire más arcokat tudnak teremteni egyetlen szereplőnek. A mellékszereplők többsége is komolyabb jellemmel rendelkezik, mindegyikük a saját céljait tartja szem előtt, rendkívül jól tükrözik a mai világ beállítottságát. Ahhoz képest, hogy ez egy mozi, messze felülmúlja karakterügyileg sok sorozat felhozatalát is.

Összességében ez egy kiemelkedő és etanol mű. Ilyen thrillert, ennyire átgondolt és élvezhető történetet, realisztikus rajzolást, magával ragadó zenéket és ennyire erős jellemmel rendelkező karaktereket nehéz alkotni. Azonban egy ilyen alkotásra nem fogékony mindenki. Kell egy bizonyos beállítottság ahhoz, hogy élvezni tudjuk. Így elsősorban olyanoknak ajánlanám, akik kedvelik a thrillereket, a skizofréniával és őrültséggel foglalkozó műveket. Aki fogékony az ilyen dolgokra, annak mindenképp meghatározó élmény lesz. Erősen ajánlott, de a 18-as karikát ne felejtsétek el.

Szokatlan jelentbe csöppenünk. Asaba Naoyuki egy 40 napos kutatás után a nyári szünet utolsó estéjén úgy dönt, ő most megmártózik az iskolai medencében, ha már a szünet alatt nem jutott erre idő. Nagy meglepetésére azonban ott talál egy lányt, pontosabban Iriya Kanat is, aki szintén erre készül. A hírtelen találkozás miatt viszont kedves leányzónk beleesik a vízbe, majd hamar rájön, hogy nem tud úszni. Asaba természetesen megmenti, majd felajánlja, hogy megtanítja úszni. Az idilli hangulatot azonban hamar megtöri egy fura fazon, aki Iriyáért jött. Másnap az iskolában természetesen újra felbukkan a lány, mint az új diák. Elsőre talán ez egy tipikus szerelmi történetnek tűnhet, de a későbbiekben bonyolódnak a dolgok, hiszen ez nem egy átlagos város. Egy titokzatos támaszpont működik a közelben, ahol a pletykák szerint idegen technológiákat használnak. Hogy ki is az új diák és miért van két gömbszerűség a csuklójában? Mit titkolnak a támaszpontot? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történetre igazából nem lehet panaszunk, hiszen nem igazán találkozhatunk hasonló sztorival. Igaz, elég sok helyen homályos, sőt néhol már érthetetlen, de fő dolgokra végül fény derül. Persze nem mindenre, mert így elvenné a néző szabadságát, had filozofáljunk a dolgokon tetszés szerint. Az első pár rész inkább csak bevezetés, majd a történet felétől kezd el erősödni a drámaiasság, illetve kibontakozik a bonyodalom. Szerelem és dráma, ez a két fő stílus és meg kell mondani, ezt nagyon jól adja.

A rajzolás egyes helyeken talán kicsit eltér a megszokottól, de ettől függetlenül szép. A környezet kellően kidolgozott, részletes és színes. Kápráztatja szemet, valamint a fényekkel is remekül bánnak. Sajnos ez csak a szabad ég alatti tájakra vonatkozik, a zárt épületek nem kaptak nagy hangsúlyt. A karakterek ábrázolása átlagos, a lányok kellően aranyosak, a fiúk pedig csak vannak. Ami feltűnt, hogy Akiho teljesen úgy néz ki, mint a School Days-es Sekai (talán csak véletlen).

A zenék kellemesek az egyes jelenetek alatt. Sokszor hírtelen a váltás és ettől megteremtődik a misztikus UFO hangulat. Nekem tetszettek a zenék, hallottam már jobbat is, de semmiképp sem elhanyagolható. Az opening lassú, főleg a szerelmi szálra utal, nálam nem igazán ért el különösebb hatást. Az ending hasonló, szintén lassú, de azt hiszem egy ilyen történethez ez passzol. A szinkronhangok pedig a szokásos remek minőségnél is jobban lettek kiválasztva, Iriya félénk hangja nagyon jól adta a karakter stílusát.

A karakterek mondhatni egyediek. Igazából csak a két fő karakter jellemével ismerkedhetünk meg jobban. Iriya személyisége szokatlan, de ez érthető is, viszont az emlékezetkiesése részeknél nagyon drámai gondolatok, érzések kerülnek a felszínre. Asaba jelleme változik sokat a történet során, a kezdetben gyerekes fiú a végére egész komoly gondolatokat mutat fel. OVA-hoz mérten remek személyiségek találhatok meg az animében.

Összességében ez egy remek szerelmes, drámai történet. Kicsit megfűszerezve sci-fivel, UFOkkal és titokzatos új technológiákkal. Persze előfordulnak viccesebb jelenetek is, de ez teljes mértékben dráma, aki nincs felkészülve mélyreható szerelmi érzelmekre ne igazán vágjon bele. Érdekes történet, szép rajzolás, kellemes zenék és szerethető, de mégis összetett jellemmel rendelkező karakterek. Ezt kapjuk az Iriya no Sora, UFO no Natsu című animétől. A drámák, illetve a szerelmi történetek kedvelőinek ajánlanám elsősorban, azonban bárki számára élvezhető.

A magasztos Dzsunin bukása után mindegyik Angyo Onshi meghalt, kivéve egyet. Munszu, szolgált birodalmának bukása ellenére folytatja nemes útját, felszabadítja az elnyomott embereket a zsarnokoskodó helytartók uralma alól. Mind ezt úgy, hogy a hárompecsétes mahai pecsétjét használva fantomsereget megidézve pusztít el mindent, ami útjába áll. Részletesebb bevezetést nem írnék, inkább elmondom melyik történetek kerülnek feldolgozása: 1. kötet, 2. történet – Csunhjang; 2. kötet 4. történet – A démoni köd völgye (csak érintőlegesen); 2. kötet 5. történet – Mandragóra. Aki kíváncsi Munszu háromdimenziós kalandjaira bátran vágjon bele! A manga ismerete nélkül is érthető (kisebb részeket leszámítva).

A történet, mint már említettem két fejezetet dolgoz fel a mangából (az egyikre csak utalás van). Csunhjang kiszabadítása teljesen megegyezik a mangában lévő verzióval. Azonban a mandragóra történetnek már csak az alapja ugyan az. Ezen érthető a változtatás, hiszen elég hamar vége lenne a mozinak, ha csak lelőnének mindenkit. Mivel én olvastam már a mangát, így a történetek teljes értékűnek hatottak, de szerintem a manga ismerete nélkül is teljes mértékben élvezhetőek.

A rajzolás szép és követi a manga stílusát. Mind a karakterek, mind a környezet kidolgozott, részletes és szép színes. Elég sok helyen használnak CGI-t, nekem személy szerint tetszett, nem éreztem soknak (egyes jelenetek kivéve), de ez már egyénfüggő, ki mennyire szereti a számítógépes rásegítést. Az igazi élményt a csaták dinamikája nyújtja, főleg Csunhjang mozgása tetszett.

A zenékre nem lehet panaszunk. Szinte végig hallhatunk valamilyen féle dallamot, ezek remekül vezetik a történetet, azonban az akció jelenetek alatt bekeményítenek. Pörgős, megfelelő ütemeket kapunk és ezzel még jobban átélhetjük a harc izgalmait. A záródal kicsit érdekesre sikeredett, valahogy nem igazán érzem, hogy ez illene a történethez, de igazából nincs különösebb szerepe.

A karakterek a már megszokott stílusban mozognak. Munszu adja az őrült, kegyetlen, de azért mélyen belül jószívű személyiségét. Teljes mértékben eltalálták, pont ilyennek képzeltem el mozgóképesítve. Csunhjang megvalósítása kicsit csalódást okozott, de nem a harci képességek bemutatásánál, az egyértelműen jól sikerült, viszont az aranyossági faktorát, ami a mangában elég jelentős, elhanyagolták. Hol van a hajlongva folyton bocsánatot kérő lány?

Összességében ez egy ügyes adaptációja a mangának, viszont ennél semmivel sem több. A történet nagyjából követi az eredetit, ezáltal jó is; a rajzolás élvezhető, kidolgozott; a hanghatások teljes mértékben jók; a karakterek elfogadhatóak. Elvonatkoztatva ez egy akciódús, harcokkal teli anime, amely bárki számára nyújthat 1,5 óra érdekes szórakozást. Aki ismeri a mangát feltétlenül nézze meg, hiszen jó dolog mozgóképesen is látni kedvenceinket, aki pedig nem olvasta, az is nyugodtan vágjon bele, talán kedves kap a 2 dimenziós változathoz is.

Gondolom, mindenkinek mond azért valamit a doujin kifejezés, akinek nem, annak csak annyit, hogy ezek olyan művek amelyeket hobbi rajzolók készítenek népszerű mangák karaktereivel. Nagy százalékban erotikusak, így az animében szereplők is, viszont ez nem egy hentai, de még nem is egy ecchi mű. Tsuyuri átlagos egyetemista, azonban legjobb barátnője, Najimi egy doujin rajzoló. Miután főhősünk ráébred, hogy ezzel akár még pénzt is lehet keresni, kicsit unszoltatja magát, de végül ő is belép a piacra. Azt még fontos tudni Tsuyuriról, hogy elég hamar zavarba jön a szexuális témák hallatán, így karrierjének kezdete eléggé rögösen indul. Rengeteg félreértés, főleg erotikus vonalakban, rengeteg humor és aranyos helyzetek. Vajon sikerül befutnia újonc doujin rajzolónknak? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történet szokatlan, hiszen eddig nem igazán mertek ehhez a témához nyúlni animében és ezáltal újszerű élményt nyújt. Amellett, hogy remek a humor vonal, elég sok háttér-információt megtudhatunk erről a műfajról, a készítőkről és úgy egészében az egész folyamatról. Kicsit sajnálom, hogy csak 10 perces egy rész, de ettől függetlenül egy összetett és korrekt cselekményt kapunk, telis tele erotikus humorral és piruló arcokkal.

A rajzolást különösebben nem érdemes elemezni. 2007-es színvonalnak megfelel. A karakterek kellően kidolgozottak, a környezet kicsit elhanyagoltnak tűnik elsőre, de passzol ehhez a stílushoz. Elég sok helyen vált át fan-service módba a dolog, de azt hiszem ez nem olyan eget rengető probléma. Amit azért kiemelnék, az az idegenek rajzolása. Nincsenek kiszínezve, szinte mint csak háttér szerepelnek, azonban reakciók egyszerűen eszméletlenek (nagyobbodó fül, piruló arc mosollyal). Magában is egy poénforrás. A kis kék alsógatyáról – aki mindig máshol tűnik fel – pedig csak annyit, hogy ő a mangakát szimbolizálja.

A zene igazából nem bír jelentős szereppel, picit emeli a hangulatot, de ezen kívül semmi érdemleges. Az opening kellő képen elborult egy ilyen történethez, de ha jobban megnézzük, kicsit önbizalmat is adhat főhősünknek, meg úgy a nézőnek is, nem szabad feladni. Az ending az már picit készen van, úgy tényleg. Meg kell hallgatni, beszélni nem lehet róla.

A karakterek mindegyike más és ettől lehet őket igazán szeretni. Tsuyuri ugye mondhatni prűd, de eközben elég perverz gondolatai vannak. Barátnője, Najimi már magában egy perverz megnyilvánulás. Ő a legnagyobb bajkeverő. Justice kicsit őrült, beteg, tipikus pedofil alkatnak tűnhet elsőre és talán az is. Sora pedig maga az aranyossága, a maga cosplay mániájával. Igazából mindegyiküknek külön jelleme van, változnak a történet során, törekednek álmaik és vágyaik megvalósítására, ezért jár az erős piros pont.

Összességében ez egy kellemes vígjáték egy olyan témáról, amit még nem igazán dolgozott fel senki. Szokatlan történet, vicces rajzolás, átlagos zene, szeretnivaló karakterek, ezt kapjuk, ha megnézzük ezt a művet. Igazából bárkinek ajánlhatom, hiszen a vígjátékokra, főleg az ilyen igényesebb típusúakra mindenki fogékony. Egyszer feltétlenül, de akár többször is nézhető.

A történetről igen nehéz beszélni, ugyanis ez egy tipikusan olyan anime, amiben nem történik semmi extra és nem igazán van fő cselekmény. Na de lássuk csak. Itoh Nobue, 20 éves (elvileg csak a cenzúra miatt, vehetjük 16-nak is), egy egyetemista lány, aki pesztrálja húgát (Itoh Chika, 12 éves) és a hozzá tartozó 3 másik enyhén furcsa lányt. Lássuk egyből a szomszéd rosszcsontot, a hiperaktív Matsuoka Miu-t, 12 éves, a poénközpont, testi energiáival ellentétben agyi tevékenységei néha megdöbbentőek (rossz értelemben). Sakuragi Matsuri, 11 éves, a tipikus szemüveges, állandóan sírós lány, enyhén belassulva, ahogyan azt megszokhattuk. Végül, de nem utolsó sorban, az angol származású, de angolul nem tudó Coppola Ana, szintén 11 éves. Kinek a legnagyobb problémája az, hogy ő angol és úgy is akar viselkedni, de nem képes rá. Nos, ők lennének a főszereplőink, akik élik mindennapi életüket, természetesen nem unalmasan. Poénhegyek, de azon a tipikus agyzsibbasztó módon. Fő cselekmény nincs, de mindenképp érdemes az ilyen mindennapokba bepillantatunk. Hajrá!

Ahogy már említettem, nem igazán beszélhetünk történetről. Lényegében megfigyelhetjük 5 nem éppen normális lány életét, akik élik mindennapi életüket. Ez így lehet, hogy elég unalmasnak tűnik, de nem az. Amilyen ökörségeket össze tudnak hozni ezek öten, az megdöbbentő. A legdurvább mégis csak Micchan (Matsuoka Miu), ő önmagában is egy vicc, de a többiek sem maradnak le, talán Chika a legnormálisabb.

A rajzolással különösebb gond nincsen. Nem az a kifejezetten ámulatba ejtő. A környezet kellő képen kidolgozott, de semmi érdekes. A karakterek viszont elképesztően aranyosak, főleg a négy lány. Valamint az arcok, mimikák ábrázolása tetszett. A pöttyként ábrázolt szemek, a tipikus érzelmek ábrázolása itt most valahogyan még jobban érződött. De hát ez kell is egy vígjátéknál, főleg egy ilyen stílusúnál.

Az opening kész. Frappánsan adja az anime hangulatát, az elborult poénokat. Már kezdésnél kapnak egy löketet az aranyossági szenzorjaink. Enyhén rá lehet csöpögni, de nagyon jó. Az ending nyugodt, letisztult, kb. a megnyugvást jelenti: még egy részen túl vagyunk. Vagy talán csak annyi, hogy visszatérjük a valóságba. A jelenetek alatt ritkán szólal meg zene, ha mégis, elhanyagolható jelentőséggel bírnák, de nem is hiányoznak igazán. A szinkronhangokra külön ki kell térnem, ugyanis remek munkát végeztek. Rengeteg hangszínt hallhatunk tőlük és mindegyikük hiteles, remek munka.

A karakterek, mivel cselekmény nincs, ezért erre kellett építeni és ez sikerült is. Azt gondolhatnánk, hogy Nobue komolyabb, mint a négy pöttöm, de nem. Ő egy tipikus „kawaii” mániás felnőtt, de ez a szerep nagyon jól áll neki és állandó poénforrásként működik. A többi lányt nincs is értelme tovább bemutatni, látni kell, mit tudnak művelni a 11-12 éves nem éppen átlagos emberpalánták. Egy vígjátékhoz egyértelműen sikerült öt csillagos szereplőket alkotniuk a készítőknek. Imádnivalók.

Összességében ez egy remek agybutító vígjáték. Történet nélkül, aranyos rajzolással, aranyos zenékkel és nagyon durván aranyos karakterekkel. Tehát ez egy aranyos anime, pihent poénokkal. Tipikusan olyan, amit bárkinek lehet ajánlani. Ha rossz kedved van, ha butulni akarsz kicsit, vagy csak egyszerűen mosolyogni szeretné az imádnivaló kislányokon. Egyszer? Egyértelműen többször nézhető kategória.

Oe Kintaro, 25 éves, egyetemre járt, de kilépett, mert mesteri-fokon elsajátította a teljes tananyagot. Jelenleg azon fáradozik, hogy minél több tapasztalatot szerezzen az életről, a világról, az egész univerzumról. Segédmunkákat vállal, szinte bárhol és bármikor, egyetlen feltétellel, a főnők, vagy legalább egy alkalmazott gyönyörű, fiatal lány legyen. Kintaro kicsit perverz, de lételeme a tanulás. Mint ahogyan ő is hangoztatja sokszor: „Benkjo, Benkjo, Benkjo, Benkjo, Benkjo, Benkjo, Benkjo”. Biciklijével járja a földet és talán ezzel menti meg egyszer Japánt, vagy az egész világot! Hogy ez sikerül-e neki? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történetről igazán nehéz dolog írni. 6 rész, ebből 5-nél egy-egy új fejezetet ismerhetünk meg főhősünk életéből, valamint megbarátkozhatunk egy újabb gyönyörű hölgyeménnyel. Az biztos, hogy nem egy sablonos sztorival rendelkezik ez az anime. Ugyan nem egy világmegváltó történet ez, de az egyértelmű, hogy véget vet a rosszkedvnek és a szomorúságnak és emellett egy kis tanulsággal is szolgál. Igazából nincs különösebben cselekmény, de itt pont ez az epizodikusság magával ragadó.

A rajzolás a korához képest szép. Ugye egy 1995-96 között készült műről beszélünk, így nem várhatunk el különösebben csillogós, mai követelményeknek megfelelt grafikát, de maga nemében szép. Részletes karakter ábrázolása, főleg a női egyedeknél és náluk is főleg az idomokra került a hangsúlyt, valamint a környezet is élvezhető. Sokan rondának tartják majd, de a korhoz visszatekintve ez igenis egy szép rajzolás.

Az opening igazából elég érdekes, egy korabeli zenét kapunk alapul, plusz egy kis biciklis előkészülést láthatunk Kintaroról. Igazából régebben nem volt olyan nagy hangsúly az openingen, így itt sincs. Az ending már komolyabban értékelhető dallamot kapott. Lényegében olyan, mint ha egy film vége lenne – OVAknál ez gyakran előfordul – sötét háttér, felirat és zene. Megfelelő zárásnak mondható. A jelenetek alatt megszólaló dallamok elég érdekesek, de remekül fokozzák a vígjáték vonalat.

A karakterek mindegyike őrült. Kintaro egy perverz, de jószívű és rendkívül segítőkész, valamint tanulékony figura. Remek természete van és elég összetett személyisége. Persze ez egy vígjáték, így drámai érzelmeket senki ne várjon, de nem is kell! Hajrá perverz Kintaro! A többi női szereplő mindegyike más-más, elég egyedi jellemmel, egyikük sem sablonos.

Összességében ez egy iszonyatosan jó vígjáték. Kiemelkedő a manapság futószalagon érkező humorbombák közül. Érdekes és egyben tanulságos történet, szép rajzolás, kellemes zenék és iszonyatosan őrült karakterek, akik közül bármelyiket a szívébe zárhatja az ember. Igazából talán még példaképként is szolgálhatna Kintaro jelleme, hiszen remek hozzáállása van a világhoz. Bárkinek ajánlanám, még annak is, aki nem szereti annyira a vígjátékokat. Ha ezt megnézni, biztosan megszereti. Kihagyhatatlan.

A jövőben járunk, amelyben mindenki viselhet fegyvert. De nem csak szimplán pisztolyt, hanem bármilyent, legyen szó géppuskáról, vagy aknavetőről. Magas a bűnözés, mindennaposak az utcai harcok. Ebben a világban él egy érdekes összetételű család: Sei, a yakuza család örököse; Joe, egy múltnélküli mániákus lövöldöző; Meg, Yoe „társa”; valamint Amy, egy fiatal számítógépőrült. Ők négyen alkotják azt a csapatot, amely mintegy zsoldos hadsereg működik. Nem a szokásos gyilkolásra kell gondolni, bármit elvállalnak, amiért fizetnek nekik. Sorra végzik el a legkülönbfélék feladatokat, ám az egyiknél fura jelenségre lesznek figyelmesek. Egy furcsa, magától működő robotot kell legyőznie Joenak. Persze nem önmagában, hanem Jango, a hatalmas robot segítségével. A robot legyőzése után történik az érdekesség, ugyanis kiderül, hogy egy fénylő agy vezette a gépet, amely legyőzése után felrobbant. Innen indulna a bonyodalom. Mi lehet ez a furcsa vezérlő szerkezet? Mi Joe valódi múltja? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történet igazából sok fordulattal nem szolgál. Nem is a legegyedibb elképzelés és sajnos eléggé kiszámítható. Az első 12 rész teljesen epizodikus, utána jön egy kisebb bonyodalom, azonban ez is elég sablonos. Igazából többet is ki lehetett volna hozni ebből a sztoriból, de ezen megvalósítás alapján nem nyújt nagy élmény. Dögös csajok nagy puskával, plusz egy kis mecha és összeesküvés.

A rajzolás mondhatjuk átlagos. A környezet semmitmondó, van, hogy ne fehér háttér előtt ugrándozzanak a karakterek, akik azért már valamivel nagyobb hangsúlyt kaptak. Előjön a dögös csajok nagy puskával effektus, ugyanis a főszereplő hölgyek munkájukhoz mérten is túlságosan alul, illetve kihívóan öltözködnek. Értem én, hogy valamivel meg kell tartani a nézőket, de ne ez legyen az. A mechákról felesleges beszélnem, CGI, de sajnos a rosszabbik fajta. Idétlen mozgás és ronda grafika, de ezt már mindenki maga dönti el.

A hanghatásokat főleg a rockos stílus jellemzi. Az akciójelenetek alatt hallható főleg, általában zúzos és pörgős, ezzel emelve a jelenet hangulatát. Az opening elég laza, ami lényegében illik is az animéhez és az üteme is jó, ezzel nincs gond. Az endinget már nem igazán tudom mire vélni, ugyanis nem igazán passzol a történet egyetlen vonalához sem. Valami kellett a végére és ez volt kéznél gondolom, érjük be vele.

A karakterek szokásos akció-dögös-lányok. Igazából egyiküknek sincs olyan kifejezetten kidolgozott személyisége. Meg és Joe múltjáról tudhatunk meg többet, de Meg-é csak érintőleges, lényegében Joe múltja köszön vissza többet a bonyodalomnál. Azonban egyikükről sem tudhatunk meg sok mindent, ami pedig azért elvárható lenne egy ilyen témánál.

Összességében ez egy a sok közül anime, sajnos. Több is lehetett volna, de be kell érnünk ennyivel. Kapunk egy akció történetet, amiből már folyót lehetne rekeszteni, átlagos rajzolás, pörgős zenéket és megismerhetetlen karaktereket és néhol egy-egy olyat, akinek semmi szerep nincs a cselekményben (lásd szakács). Főleg azoknak tudnám ajánlani, aki szereti a lányok nagy puskával stílust, valamint az akció őrültetnek, mivel abból van bőven. Egyszer nézhető, de többször semmiképp.

Egyéb hozzátartozó anime:
Bakuretsu Tenshi: Infinity: 1 részes OVA

Egykor az emberek és sárkányok egyek voltak. Ám az emberek inkább a földet és tengert választották, így útjuk kettévált és a sárkányok uralni kezdték a szelet illetve a tüzet. Mágikus középkori világban járunk, egy nagyobb városban. Nehéz a Király dolga, hiszen járvány pusztít az állatállományban, a termés többsége is megromlott, valamint a sárkányok is átjöttek az emberek világába és harcolnak egymással. Intézkedéseit azonban főhősünk megszakítja, hiszen ledöfi, majd elmenekül a király mágikus kardjával. A merénylő neve Arren és ő a halott király fia. A fiú elmenekül, és egy sivatagba jut egy farkas horda társaságában. Amikor épp a halállal néz farkasszemet megjelenik egy fura fazon és varázsol. Ő Hajtaka. Együtt folytatják útjukat, a háttérben azonban sötét árnyak mozgolódnak. Hajtaka egy régi ismerőse az örök élet titkát próbálja megfejteni és gonosz céljában úgy látszik senki sem akadályozhatja meg. Mi lesz a sorsa Arrennek? Mi a kapcsolat Hajtaka és a gonosz között? Megtudják állítani? Nézzétek meg és megtudjátok.

A történet adja a szokásos varázslóvilágot. Nem esnek túlzásokba, nem állandó jelenség a mágia, azonban kellő mennyiséget kapunk belőle. A sárkányokra való utalás viszont teljes megtévesztés, ugyanis az egész mű alatt kétszer láthatjuk őket. Aki ezért vágna bele, az felejtse el. Igazából nem lehet különösebb panaszunk a cselekményre, egy-két motívuma igaz sablonos, de egy összefüggő, élvezhető sztorit kapunk.

A rajzolás a szokásos Ghibli stúdió. A karakterek ugyan nem kapnak akkora hangsúlyt, de a környezet nagy része elég szépen ki van dolgozva. A dinamikus mozgások viszont elnyerték a tetszésemet. Realisztikusak és részletesek. Ez igaz a robbanásokra és a varázslatok is. Igazából annyira nem kiemelkedő a rajzolás, főleg a mozik között, de élvezhető.

A hanghatásokkal nincs probléma. A megfelelő jelenetek alatt megfelelő dallamok csendülnek fel. Főleg az akció részekről van itt szó, nem lehet panaszunk rá. Amit pedig kiemelnék a hangok közül az Theru éneke. Egyből belopta magát a szívembe. Valamint a szinkronhangokat emelném ki, ugyanis most nem a szokásos japán hanghatást érzékeltem, hanem mint ha egy rendes filmet néznék, csak japánul. Szokatlan volt, de élveztem.

A karakterek valósághűek. A főbb szereplőknek komolyabb személyisége van, bár részletesebb bemutatást csak Arranról kapunk, ami azért nem igazán elégíti ki az igényeket. Felvetnek egy szálat, ami igazából nincs kidolgozva és összesen kb. 5 percet szántak rá. Nem is értem miért volt szükséges. Aki mélyreható jellembemutatásokat vár, az csalódni fog, kicsit felszínesek lettek a karakterek.

Összességében ha nem is egy kiemelkedő műről van szó, de egyszer megnézhető. A történet ugyan sablonos kicsit, a rajzolás sem annyira szép, a hangok viszont jók, de a karakterek picit felszínesek lettek. A fantasy kedvelők biztos szeretni fogják, de én egy picit többet vártam volna ettől a mozitól. Mellesleg 2007-ben Japánban a DVD eladási listát ez a mű nyerte meg, bár nem igazán értem miért.

A közeli jövőben járunk. Az emberek rájöttek, hogy léteznek párhuzamos univerzumok és próbálják ezeket elérni. Úgy vélik, hogy a világ álmodik és az egyes álmai a párhuzamos univerzumok. Kísérleteznek felvenni a kapcsolatot a többi világgal és az egyik ilyen próbálkozás során keletkezik az Unió Tornya. Azt kell tudni erről az épületről, hogy a végtelen magasba szökell és még Tokióból is látni, ha tiszta az ég. Fujisawa Hiroki és Shirakawa Takuya merész tervet szövögetnek, el szeretnének repülni a toronyhoz, ám ez nem egyszerű. Az UNIO támadja Japánt és Hokkaido térsége már el is választódott, így át kell kelniük a határon, ha a toronyhoz akarnak menni. Ez pedig ugye veszélyes. A későbbiekben feltűnik még egy lány is, Sawatari Sayuri szerepében, aki csatlakozik a két fiúhoz. Nagyon összebarátkoznak, ám Sayuri hírtelen nyomok nélkül eltűnik. Ez után ugrunk 3 évet az időben és kiderül, hogy Sayuri csatlakozik valamilyen módon a toronyhoz és 3 éve alszik, ám nem ébredhet fel, mert ez a világ végét jelentené. Hiroki azonban ígéretet tett a lánynak, mindenáron elviszi a toronyhoz, még ha az a világ végét is jelentené. Mi fog történni Sayurival? El fog pusztulni a világ? Nézzétek meg és megtudjátok.

Kissé elfogult vagyok, hiszen ez egy Shinkai Makoto mű, aki legnagyobb kedvencem. A történet elég elvont és talán nehezen is érthető elsőre, ám nagyon szép. Talán unalmasnak tűnhet ez 1,5 órában, de ha képes vagy a dolgok mögé nézni, biztosan élvezni fogod. Kissé kiszámítható ugyan, de jól összerakott a cselekmény. Nincsenek eget rengető fordulatok, körmöt-rágós jelenetek, de kapunk egy szép levezetésű, kicsit elvont drámai sztorit.

A rajzolásról nem is érdemes szavakat ejteni, ezt látni kell. 2005-s anime ugyan, de messze lekörözi a mai grafikákat. Nem hiába Shinkai Makoto. Olyan képi világot kapunk, annyira részletes környezetet, amelyben nagyon hamar elveszhetünk. A karakterek szinte eltörpülnek a háttér mellett, igaz ők is kidolgozottak, de a környezet egyértelműen sokkal magasabb szinten áll. Nem igazán tudnék olyan animét mondani, melynek hasonlóan gyönyörű rajzolása lenne. Már ezért is érdemes megnézni.

A zenékre szintén nem lehet panaszunk. Szinte végig hallhatunk valamilyen dallamot a háttérben, amelyek kivétel nélkül passzolnak a hangulathoz, de ha mégsem, akkor a háttérzajok által kerülhetünk még inkább abba az érzelmi állapotba, amit el szeretnének érni a készítők. A szinkronhangokra külön kitérnék, ugyanis remek munkát végeztek. A hangsúlyozás tökéletes illik a jelenetekre és nem csak a szokásos módon, hanem sokkal szebben. Gyönyörű hangzás, remek szinkronokkal, kell még más?

A karakterek jelleme szintén kidolgozott. Lényegében három főszereplőnk van. Nekik ahhoz képest, hogy ez egy 1,5 órás mozi, részletes személyiségük van. Egyikük sem az a tipikus sablon karakter, álmaik, céljaik vannak az életben, amiket el szeretnének érni. Mindegyikük hasonló egy kicsit, hiszen van egy közös céljuk, ezért is passzolnak nagyon össze. Ugyan nem kapunk olyan részletes betekintés a múltjukba, jövőjükbe, de ezt nem is várhatjuk el egy mozitól. A karakterek így voltak jók, ahogy voltak.

Összességében ez egy kiemelkedő mozi. Kicsit elvont, de kellemes történettel, elképesztően gyönyörű rajzolással, remek dallamokkal, részletes és szerethető karakterekkel. Aki egy kicsit is ismeri Shinkai Makoto műveit, tudja, mit várhat ettől a műtől. Bárki számára ajánlható, hiszen ez egy emberi történet, még ha kicsit futurisztikus és furcsa is. Egyszer mindenképp tessék megnézni, de bőven belefér a többször nézhető kategóriába.

Hazuki középiskolás tanuló, fogadott nővérével, Hatsumival él együtt. Az iskolában mindketten népszerűek, mind a fiúk, mind a lányok körében, azonban Hazuki megállíthatatlan vágyat érez nővére iránt. Hatsumi néma, de így is hibátlanul megértik egymást húgával. Holnap lesz 16 éves, azonban fura mód, lefekvés előtt nem a szokásos „jó éjszakával”, hanem „viszláttal” köszön el.. Éjfél előtt pár perccel Hazuki már nem bírja megállítani vágyait, így beoson nővére szobájába, az ágya mellé térdel és megpróbálja megcsókolni. Azonban Hatsumi körül hírtelen zöld fény kezd világítani, majd hírtelen eltűnik. Hazuki nem érti mi történt, de feltűnik egy sárga kanári-féleség, aki elmagyarázza mi történt. Hazuki elhatározza, megkeresi eltűnt nővérét, még akkor is, ha ezért világokat kell átszelnie. Vajon megtalálja nővérét? Miért tűnt el olyan váratlanul Hatsumi? Nézzétek meg és megtudjátok.

Történet, beszélhetünk egyáltalán ilyenről? Eltűnik egy lány, a másik meg keresi. Járkálnak különböző világokban, ahol vannak események. De mi közük ezeknek az eredeti szálhoz? Semmi. Olyan szinten sablonos és élvezhetetlen a cselekmény, hogy az már tragikus. Nem is fűznék hozzá semmit. Eredetileg ez egy hentai játék volt, nem tudom az milyen, de ez mindenképpen rossz.

A rajzolás szép lenne, ha nem lenne végig ennyire durván homályos. Nem tudom, mit akartak ezzel elérni, de biztos, hogy nem sikerült. Alapjában véve nem lenne gond a grafikával, hiszen kidolgozottak a karakterek és a környezet is, de a már említett homályosság miatt elveszti az értékét. Valamint túlságosan is a női idomok erőltetésébe hanyatlottak. Egy ilyen történetnél nem ez lenne a lényeg, mégis ezzel próbáltak rajongókat szerezni.

Az openinggel talán még nincs is semmi baj, az ending viszont eléggé érdekes lett. Igazából egyiknek sincs olyan hihetetlen varázsa, talán még az opening okoz valamilyen hatást. A jelenetek alatt hallható dallamoknak nem sok szerepük van, igazából csak helyettesítik a csendet, de ezt is csak ritkán alkalmazzák.

A karakterek, na erről megint nem igazán lehet beszélni. A főszereplők annyira értetlenek. Hazuki őrülten keresi nővérét és más érzelemre szinte képtelen. Hatsumi érdekes, szinte semmit nem tudunk meg róla, csak annyit, hogy utazgat a világok között és mindig másképp él. A többi karakterről már nem is érdemes beszélni, sablonosak és semmi értelem nem áll mögöttük.

Összességében ez egy szar anime. Élvezhetetlen történet, ronda rajzolás, semmitmondó zenék és buta, sablonos karakterek. Hogy kinek ajánlanám? Senkinek. Csak azért mert shoujo ai, nem kell tévedésben élni, ez egy borzalmas anime. Ha mégis megnéznéd, ne várj tőle semmit. Talán azok tudják élvezni, akiket semmi nem érdekel, csak hogy legyen pár aranyos jelenet és ostoba humor.