200 évvel a történet kezdete előtt az akkori civilizáció ismeretlen okok miatt összeomlott. Az emberiség létszáma jelentősen csökkent, de életben maradt. A maradék társadalom kupolákból felhúzott városokban, elszigetelve él, egy felsőbb rangú Nemes vezetésével. A cselekményről nem is érdemes többet írni, szépen kiderül majd minden, inkább egy kis háttérinformáció. "Mikor a világ végéhez ér, a Paradicsom megjelenik majd valahol a földön. De csak a farkasok tudják majd, hogy merre keressék." ezen prófécia szerint az emberek pusztulását a farkasok hozzák majd el, így szinte minden élő ember vadászik rájuk. Ám az emberiség már nemzedékek óta nem látott élő farkast, úgy hiszik teljesen kihaltak. De a farkasok bizony élnek, csak rejtőzködnek és megtévesztik az embereket. A főhős is egy farkas (Kiba) aki megismerkedik Higével, Toboéval majd Tsumevak és így négyen alkotnak először egy igen rideg falkát. Céljuk a paradicsom megkeresése, az ő útjukat és kalandjaikat ismerhetjük meg a történet során. Érdemes figyelni az anime legelső és legutolsó mondatára: "Nincs olyan hely, hogy Paradicsom. A világvége után nincsen semmi. Nem számít milyen messze mész, a végtelen út sosem ér véget.", később kiderül ennek pontos jelentése. A sztorira igazán nem lehet panaszunk. Egyedi és érdekes, igaz néhol kissé unalmassá válik a lassú cselekmény, de összességében nézve egy remek történetet ismerhetünk meg. Elég sok szereplő jelenik meg a sorozat során, mindegyik külön egyéniséggel és valami egyedi stílussal, jellemvonással rendelkezik. A zenék remekül passzolnak a történethez, se az openingel, se az endinggel nincs probléma. A rajzolásban semmi különleges, átlagos. Összességében ez egy elgondolkodtató történet, főleg a cselekmény és a mondanivaló miatt. Néhol kissé unalmas, de feltétlenül érdemes legalább egyszer végignézni. Mindenkinek ajánlott.

























