2007. december archívuma
Naruto Shippuuden ep40-41Következő projectünk epizódelemzések terén pedig a Naruto Shippuuden. Egyik kedvenc animéja az xTrinal-Anime teamnek, amiről kötelességünk írni. Minden héten jelenik meg egy rész, és a Naruto-kunosok fordítják. Igyekszünk ezentúl minden megjelenő részt a megjelenések után értékelni. Illetve a Narutót én fogom.

Egy jó kis special volt ezen a héten, ami tulajdonképpen nem szólt semmiről, meg a cselekmény is mindössze körülbelül 2 percet haladt előre, mégis izgalmas volt. Inkább kritikus szemmel lehetett nézni ezt a részt, főleg a lassú haladás miatt, így fel is tűntek hibák, nem tetsző dolgok, csak hogy egyet említsek: amikor Narutónak lobok a haja, szépen beleng a szemöldöke mögé...

Megtudhatunk pár új információt hősünk és a Kyuubi közti kapcsolatáról, Narutó erejéről, a furcsa piros chakrájáról. Tanulságos, izgalmas rész volt, kifejezetten élvezettel néztem végig.

Következő epizód 2008. január 10.én jelenik meg, izgalommal várjuk.
School DaysItou Makoto átlagos, a kamaszodás nehéz útját járó középiskolás fiú. Minden reggel vonattal megy iskolába, ezáltal hamar felfigyel a vele egy vonalon utazó gyönyörű, ám szótlan Katsura Kotonohára. Makoto bevallása szerint neki elég az, ha csak a távolból figyelheti; elég, ha minden reggel láthatja, és ezzel jól indul a napja. Egy próbát talán megér, gondolta, és mobiljával lefotózza Kotonohát. Az a pletyka terjed, hogy ha valaki háttérképként használja áhított szerelme képét, és ezt titokban tartja 3 hétig, akkor szerelme beteljesedik. Szegény Makoto terve azonban már az első nap kudarcot vall, hiszen padtársa Saionji Sekai meglátja a képet. Makoto erősködik, hogy ne mondja el senkinek, azonban ő inkább segíteni szeretne neki szerelmének beteljesülésében. Sekai (ami egyébként „világot” jelent) megszervez egy közös ebédet, ahol Makoto végre szerelmet vallhat Kotonohának, aki meglepetésére viszonozza érzelmeit. Kapcsolatuk azonban nem indul fényesen, Makoto ügyetlen a lányokkal, Kotonoha pedig túl félénk. Ezért Sekai „gyarkorolni” kezd Makotóval, ami végül másfele kezd kanyarodni.. Hogy mi lesz ebből a szerelmi háromszögnek látszó kapcsolatból? Nézzétek meg és megtudjátok.

Az értékelés folytatása »
Shakugan no Shana 2Jó húzás volt szerintem, hogy az első 7 részt kicsit iskolás anime stílusúra vették – kisebb kalandokkal kiegészítve. Visszarázódhatunk a történetbe, plusz egy kis mosolygásra késztető jelenethadat is elénk tártak. Most viszont úgy látszik kezdünk kicsit visszatérni az eredeti műfajba, extraként visszatekinthetünk kicsit Margery múltjába is, ami jó dolog. Pozitív kezdés, remélem a folytatást is ilyen jó lesz. Elfogult vagyok, Shana az egyik kedvenc női karakterem.
Amaenaide yo!! Katsu!!Eltelt ugyan egy év, de kis szentélyünk mindennapjai egy cseppet sem változtak. Szegény Ikkou továbbra is folyamatos erotikus eseményeknek, illetve ebből adódóan verésnek van kitéve. Ám felbukkan egy gyönyörű fiatal szerzetes lány, Kazusano Kazuki. Ő egy másik szentélyből érkezett és nem titkolt célja, hogy megszerezze Ikkou titokzatos erejét. Gondolom sejthető milyen módon próbálja ezt elérni. Ahol csak lehetősége van, vetkőzik és ezzel perverz gondolatokat ébreszt főhősünkbe, akinek igen nehéz lesz ellenállnia. Természetesen a 6 apácanövendék próbálja ezt megakadályozni és a jó út fele terelgetni Ikkout. Vajon milyen irányba halad főhősünk ereje? Megtalálja a helyes utat? Nézzétek meg és megtudjátok.

Az értékelés folytatása »
Nyári Srácok 2. kötetTörténetünk folytatódik. Bud bekerül a baseballcsapatba, azonban feltételhez köti a szereplését, csak Mannyval hajlandó együtt játszani, ezáltal kényszerítve az edzőt, hogy válasszon saját lánya (Chrissie) és Bud között. Ez bizony egy elég kellemetlen helyzet, ahol valaki biztos rosszul jár. Természetesen nem csak egy bonyodalom van, vajon hogyan alakul Bud és Chrissie kapcsolata? Mi alakul ki Kelly – a bombázó lány és rámenős lány – és Bud között, valamint milyen hatással lesz ez Chrissiere? Olvassátok el és megtudjátok.

Tovább is van... »
Clannad ep09Az eddigi legmeghatóbb rész tárul elénk a sorozat ezen része alatt. Gyönyörű képi megoldások, remek zenei aláfestések, ami ha jól emlékszem először jelenik meg ilyen formában az animében. Értem ez alatt azt, amikor a rész alatt megy a zene (feliratozva is van). Jó volt ezután a rész után meghallgatni, végignézni az endinget is, remek zárást adott neki és most teljesen más szemmel nézte azt is az ember. A tovább gomb után pedig szpojlerezünk.

Tovább is van... »
Kamichu! - Az iskolás istennőHitotsubashi Yurie főhősnőnk átlagos gimnazista, mindaddig, amíg istennő nem lesz. Nem kerekít nagy jelentőséget ennek a dolognak, barátnőjének, Mitsuenak, egyszerűen bejelenti. Ami még erre is rátesz, hogy szó nélkül elfogadja, de nem csak ő, hanem az egész város. Szóval van nekünk egy újdonsült istennők, aki kicsit félénk, kicsit ügyetlen, valamint picit éretlenebb a koránál. Azonban élete nem sokat változik, csupán annyiban, hogy iskolai kötelezettségei mellet, ezentúl mint istennő is meg kell állnia a helyét. Meghallgatja az emberek panaszait, Matsuri – Yurie osztálytársa, valamint miután istennő lett hirtelen legjobb barátja is – által vezetett templomban jelen meg a legtöbb rendezvényen, valamint isteni gyűlésekre jár. Persze az élet nem ilyen egyszerű, felbukkan a kissé elvont, magának való Kenji, akibe fülig szerelmes iskolás istennőnk.

Az értékelés folytatása »
xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.