Sagi Tsukiko egy cégnél dolgozik, mint karakter-dizájner. Előző alkotása Maromi hihetetlen sikernek örvendett, sőt még most is, de a munka nem állhat meg, így muszáj új karaktert alkotnia, amely felülmúlja elődjét. Tsukiko furcsa egy lány. Viselkedése sokszor gyerekes, illetve a paranoia elég erősen jelentkezik nála. Egy este hazafele félelme be is bizonyul. Lát egy furcsa hajléktalant, majd futni kezd, elesik és felhorzsolja a térdét. Próbálja összeszedni magát, ám egy pillanat múlva megjelenik egy görkorcsolyás, baseballütős fiatal fiú, aki kegyetlenül lesújt. Tsukiko ugyan túléli a támadást, de korházba kerül. A nyomozás megindul, a vallomás szerint azonban a támadó egy általános iskolás gyerek lehetett, ez pedig meg kell mondani, furcsa. Egy magánnyomozó is foglalkozik az üggyel, egy este próbál Tsukikoval beszélni, ám ő megijed és elszalad. Megbotlik, és újból megjelenik a fiú. Ám most az őt követő magánnyomozóra csap le, valamint Tsukikonak csak annyit mond: „Itthon vagyok”. Ki a titokzatos támadó? Miért támadta meg és kezdte védeni Tsukikot? Nézzétek meg és megtudjátok.Az értékelés folytatása »
Lényegesebben több információt közölt ez a rész és nem volt olyan misztikus hatása, mint az elsőnek, de talán jobb is. Megtudhattuk, hogy azok a furcsa "szellemizék" a Personák, nem mindenkinek van, de Shinnek és bátyjának például igen. Valamint vannak olyan emberek, akik azt akarják, hogy ne legyen mindenkinek Personája és üldözik őket, erre is láthattunk példát ebben az epizódban. Jelenleg két szálon folyik a cselekmény, az egyiken követhetjük Shint, iskolában van, új barátokra tesz szert, éli életét, másikban pedig bátyjuk dolgozik.
Véget ért Kotomi kalandja is. Fuuko után Tomoya és Nagisa Kotomit vette a szárnya alá a sorozatban. (Itt kérek elnézést, hogy elmaradtak a részenkénti elemzések, jövő héttől, már Clannadilag is visszatérek a részenkénti írásra). Nem is húzom most a mézes madzagot. Egy szintén érzelmekkel teli rész zárul le.
Manga, az első mangám amit olvastam szóval előre is elnézést a tapasztalatlan cikkért, de igyekszem azért.


