2008. január 22-i bejegyzések
Nem szoktam ilyenekről írni, de ezt muszáj megemlíteni. Egyszerűen BORZALMAS amit a magyar szinkronszínészek művelnek. Értem én, hogy nem kapnak érte sok pénzt, alacsony költségvetésből megy az egész, de ennyire átélés nélkül szinkronizálni már művészetnek számít.

Ugye itt a sikersorozat, Bleach. Világszerte ismert, elismert, bár mostanában kicsit visszaesett, de az egyik legnépszerűbb shounen. Erre mit csinálnak a magyar szinkronrendezők? Adnak egy kb. 10 éves hangot Ichigonak és egy kb. 25 évest Rukiának. A két főszereplő már repült is. Furának tűnhet, de nem bírtam végignézni az első részt. Hányinger, komolyan. Ha tehetitek, nézzétek felirattal, higgyétek el nagyobb élmény, sokkal.
Spice and WolfSpice and Wolf (狼と香辛料), számomra egy új kategória. Vándorlós, kalandoros kis stílus. Egy férfiről Lawrenceről és Hororól a farkaslányról (bár vörös a bundája.) Ami megfogott ebben a két részben az az, hogy iszonyat jól alkalmazzák megint a környezetrajzolást. Annyira tetszik ez a stílus, hogy hihetetlen. Mostanában sikerül kritikusabb szemmel nézni az animéket és jobban figyelek mindenre és ez a rajzstílus nagyon tetszik. Minden megbámulom, annyira nem is nézem itt a karaktereket, pedig az sem elhanyagolható. A bajom pedig az, hogy nem értem tökéletesen a fansubot, fura és viszonyla nehéz nyelvezetű.

Tovább is van... »
KarasAdott a világ, ahol bizony rég elfelejtették a démonokat, pedig ők hűen vigyáztak az emberiségre. Néhány szörnyeget azonban nem nézi ezt jó szemmel, így átalakulnak Mikurává, amelyek az emberek vérével táplálkoznak. Ezt azonban nem lehet annyiban hagyni, ezért minden városnak van egy őrzője, a Karas. A Karast egy bizonyos Yurine nevezetű lány választja ki, aki a városban élők akaratából születik. Ez így elég bonyolultnak tűnhet, de higgyétek el, nem az. Egy régebbi őrző viszont az oldal másik felére áll és elhatározza, nem a démonokat kell megölni, hanem az elfajzott emberiséget kell kiirtani. Vele fog szembeszállni újdonsült Karasunk, Otoha, aki első benyomásra nem tűnik annak a tipikus őrző karakternek. Sikerül-e megállítania az emberek elpusztítását? Nézzétek meg és megtudjátok.

Az értékelés folytatása »
ShigofumiShigofumi (シゴフミ), egy újabb Shinigamis történet, azonban kicsit máshogy, mint a már ismert Bleachben vagy Death Noteban. Az embereknek lehetőségük van üzenetet küldeni halál után, közeli hozzátartozójuknak. Történetünk egy lányról szól, illetve itt kezdődik, aki megöli az apját és Fumika próbálja ezt az üzenetet elküldeni neki.

Tovább is van... »
xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.