Rólunk

xTrinal

Az xTrinal-Studio lényegében a blog írói által működtetett weboldalakat készítő szervezet. Ennek egyik mellékága az xTrinal-Anime, amely ahogy az jól látható, az animék, mangák és a Japán kultúra világával foglalkozik részletesebben.

eF`k3_

’89. december 19-én születtem, az ország északnyugati részén, Sopronban. Jelenleg is ettől a várostól mindössze 13 km-re lévő Nagycenk nevű falucskában élek. Jelenleg az érettségit próbálom megszerezni, majd ezek után mérnökinformatikusként szeretnék továbbtanulni. Mondhatjuk, hogy én vagyok a blog karbantartója, hiszen a motort én készítettem és fejlesztgetem folyamatosan. Az animékkel 2006 nyarán kezdtem el komolyabban foglalkozni. Az első animém – mint sok hasonló korombelinek – a Dragon Ball sorozat volt, és ez megmarad mind a mai napig egyik kedvencemnek. Mondhatni, hogy elég nagy függője vagyok a japán termékek ezen ágának. A blogon én felelek az ismertetők, manga-, könyv- és újságelemzésekért, valamint néha bevállalom egy-egy futó sorozat tárgyalását is. Sajnos mivel nem tudok olyan szinten angolul, hogy magyar felirat nélkül tekintsem meg az animéket, így az újdonságok hozzám lassabban érnek el. Röviden ennyi volna.

MAL, iWiW, en@efk3.net

th4j`fuN_

'88. május 21-én láttam meg a napvilágot, Szombathelyen. Immáron 20 éve élek egy Gencsapáti nevű faluban, ami itt van Szombathely mellett. A való életben kertészként és növényvédőként tevékenykedek (remélem júniusban meglesz a végzettségem is, mert most csak egyelőre a tapasztalat hajt... majd a vizsga után papírral is büszkélkedhetek), egy vállalkozásunk van, ami feltehetőleg egy kertészet. Cserepes dísznövényekkel foglalkozunk, üvegház, fólia, tudjátok. Az internetes, számítógépes életben pedig animefüggő, iRCfüggő vagyok. 2006 nyarán kezdtem művelni a műfajt és azóta rendíthetetlenül nézem a sorozatokat. A blogon én vagyok az épp aktuális szezonok felelőse. Az én dolgom bemutatni részenként a különböző történeteket, de néhanapján mangát is olvasok, akkor ha még nem írt róla a kolléga, akkor arról is próbálok összekovácsolni valami érdekeset. Röviden ennyi, ha valami még érdekel, a lenti elérhetőségeken felveheted velem a kapcsolatot.

MAL, iWiW, th4jfun@xtrinal.net
xTrinal-Anime (c)2007-2008. Valid XHTML, CSS. Szabályzat. Készítette az xTrinal-Studio.